37. heti utánpótlás panoráma

0
277

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

NB II F-csoport – 1. forduló
Csepel DSE – Moyra-Budaörs Handball LU21 28–29 (13–15)
„A Csepel elleni vendégjátékkal megkezdtük az NB II-es szereplésünket is. Ráadásul rögtön egy nehéz pályán tettük mindezt. A rutinos játékosokkal felálló hazaiak kissé nehézkesen lendültek játékba, amit mi szépen ki is tudtunk használni. Az első percektől kezdve vezettünk a találkozón, ám négy gólnál nagyobb előnyt nem tudtunk kiharcolni, ezért végig feszült és izgalmas perceket kellett jól kezelnie a csapatnak. A kritikus helyzetekben szerencsére mindig akadt valaki, aki extrát tudott nyújtani, így nem engedtük ki a kezünkből az irányítást. A végjátékban sajnos kihasználatlan maradt egy-két kapussal szembeni helyzet, de végül egy gól megmaradt az előnyünkből. Büszke vagyok a lányokra, mert példásan küzdöttek. Bízom benne, hogy ez a siker további erőt ad nekünk a folytatásra!”Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző


LU20 I. osztály nyugat – 2. forduló
NEKA – Moyra-Budaörs Handball LU20 24–32 (14–18)
„A nyitófordulóban elszenvedett fájó vereség után mindenképpen javítani szerettünk volna a tudatosan megfiatalított NEKA ellen. Ennek megfelelően készültünk fel a héten és erősen bíztunk abban, hogy történetünk során először el tudjuk vinni a pontokat a Balaton partjáról. Egyértelműen koncentráltabban és fegyelmezettebben kézilabdáztunk a múlt hetihez képest, de a hazaiak is becsülettel igyekeztek. A félidei négy gólos fórunk után arra hívtam fel a figyelmet az öltözőben, hogy amennyiben 10-11 gól körül tudjuk tartani őket a második félidőben, akkor stabil győzelmet arathatunk. Szerencsére számunkra kedvezően alakultak az események, melyeket döntően mi alakítottunk így. A győzelem mellett leginkább annak örültem, hogy játékosaim feljavuló egyéni teljesítménye mellett a csapat is jól dolgozott együtt. Gratulálok mindenkinek! Győrből is szeretnénk pontokkal távozni!”Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző


FU20 I. osztály nyugat – 2. forduló
Budai Farkasok-Rév FU20 – MOL Tatabánya KC 38–30 (19–14)
Felkészülési tornán pár hete már találkoztunk a Tatabányával, így még ha nem is fedték fel minden lapjukat, azért voltak elképzeléseink, mire számíthatunk. Szezon elején még nem igazán lehet belőni az együttesek erősségét, de én személy szerint a tabella első felébe várom a bányászokat. A mi csapatunkban nagy volt a drukk, hiszen az első hazai mérkőzésünket játszhattuk, ami mindig egy kicsit különlegesebb, illetve szerettünk volna javítani a játékunk összképén az előző fordulóhoz képest. A vendégek nyitott védekezéssel kezdtek, ami ellen sokkal szebben játszottunk már, mint a nyár folyamán, többnyire tiszta lövőhelyzeteket tudtunk kidolgozni. A védekezésünkben nagyon jól kerültük ellenfelünk beálló játékosait, kettes védőink is jobban teljesítettek a mélységi munkában, így viszonylag sok labdát is tudtunk szerezni, így az első játékrészben már nyolc góllal is tudtunk vezetni, ami a szünetre hatra olvadt pár felelőtlenség miatt. A második félidőben tudtuk tartani a színvonalat, aminek köszönhetően már tíz találat is volt a differencia. Az 50. perc környékén ismét egy hullámvölgy következett a részünkről, öt gólra zárkóztak a vendégek az 54. percre, de ennél közelebb már nem engedtük őket és megérdemelten nyertünk magabiztos játékot mutatva. Gratulálok a csapatnak, hiszen egy jó erőkből álló csapatot sikerült legyűrnünk, ahol minden játékosunk hozzá tudott tenni. Legközelebb két hét múlva látogatunk Balatonboglárra, ahol legalább ezen a színvonalon kell teljesítenünk, hogy legyen keresnivalónk.” Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző


LU18 I. osztály nyugat – 2. forduló
NEKA – Moyra-Budaörs Handball LU18 22–28 (11–16)
„Nagyon készültünk a balatonboglári találkozóra. Büszkévé tett a csapatom, a lányok a taktikai feladatokat betartva magabiztosan kézilabdáztak. Védekezésünk és kapus teljesítményünk nagyon stabil volt, talán ez volt a sikerünk kulcsa. Támadásban is jól teljesített a csapat, bár a helyzetek értékesítésnél a jövőben mindenképp javulnunk kell. Dicséret illeti a az egész csapatot, a játékok kidolgozása döntéshozatalnál remekül működött. A győzelmet két sérült játékosunknak, Barta Timinek és Gesler Bíbornak ajánljuk fel! Bízom benne, hamarosan újra a csapat rendelkezésére fognak állni. Gratulálok a lányoknak!”Szamoránsky Anikó, MBH LU18 vezetőedző


LU18 II. osztály nyugat – 2. forduló
MTK Budapest LU18 – Siófok KC 37–25 (24–12)
„Az első mindig nehéz, de a lányok megszerezték első győzelmüket a serdülő bajnokságban. Nagyon sokat dolgoztunk érte és a kitartó munkának meg is lett az eredménye. Az első félidő alapján megérdemelt a nagy különbségű végeredmény is. Bár a második játékrészbe már több hiba csúszott be a Siófok ellen, de ez sem tudta beárnyékolni a sikerünket és az örömünket. Nagy gratulációt érdemelnek a lányok! Amennyiben továbbra is ilyen lelkesen dolgoznak, akkor sok csapat ellen fogjuk győztesen elhagyni a pályát!”Báthori Gábor, MTK LU18 vezetőedző

Lehet, hogy egy kép erről: 7 ember, futballozó emberek, röplabdázó emberek és szöveg

FU18 I. osztály nyugat – 2. forduló
Budai Farkasok-Rév FU18 – MOL Tatabánya KC 31–38 (12–18)
„Tudtuk,  hogy egy pörgős, kemény csapat vár ránk az első hazai bajnoki mérkőzésünkön. Már a találkozó elején látszódott, hogy nem égünk a kellő hőfokon.  Ez mind védekezésben, mind támadásban meglátszott. A második játékrészre a támadásunk feljavult, ám a védekezés továbbra is “puhány” maradt. A ránk váró két hetes mérkőzés nélküli időszakban a védekezésre fogunk fókuszálni.“ Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző


LU16 I. osztály nyugat – 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU16 – DKKA SE 26–20 (15–12)
„Ránk nem jellemző izgalmat láttam a lányok szemében a hazai szezonnyitó kezdése előtt, pedig semmi okuk sem volt az ijedtségre. Végig lépéselőnyben voltunk, ám az első negyven percben ügyesen tapadtak ránk a vendégek. A hajrára már eldöntöttük a két pont sorsát, köszönhetően többek közt Kohlhoffer Maja és Jutasi Karina eredményes támadójátékának. A sikerünkhöz az is hozzájárult, hogy ezúttal is húsz gólon tartottuk az ellenfelünket, bár ennél agresszívebben is tudunk védekezni. Köszönjük a szülők lelkes szurkolását, a győzelemért jár a dicséret. Az októberi folytatásig van időn a finomhangolásra!” – Hornyák Ágnes, MBH LU16 vezetőedző

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember, röplabdázó emberek és szöveg

FU16 I. osztály – 2. forduló
Ferencvárosi TC – Budai Farkasok-Rév FU16 39–17 (21–4)
„Nehéz mit mondani, ilyenkor, olyan érzésem volt, mintha ifi csapat ellen játszanánk! Hatalmas fizikális különbség volt a két csapat között, ami mellé még kishitűség és dekoncentráció is párosult. Ezek egyenes következménye a rengeteg technikai hiba. Ez az a meccs volt amiből semmit nem kell elmenteni, igyekszünk minél hamarabb elfelejteni.” Pálos Gábor, BFR FU16 vezetőedző


OGYB FU15 XI. csoport – 1. forduló
Budai Farkasok-Rév FU15 – Csepel DSE 28–22 (11–11)
ASI DSE – Budai Farkasok-Rév FU15 39–23 (22–13)
„Vasárnap hazai pályán játszottuk az első U15-ös fordulót. Az első meccsen előjöttek a bajnoki rajtra jellemző hibák, mind támadásban, mind védekezésben hiányzott a kellő fókuszáltság és higgadtság. A második félidőben kicsit megnyugodtak a fiúk, határozottságuk és küzdeni tudásuk meghozta az eredményét, hiszen győztesként tudtuk elhagyni a pályát. A második mérkőzésen egy jóval nagyobb fizikális erőt képviselő csapat ellen játszottunk. Egy mélységben nagyon tagolt, nyitott védekezést kértem a fiúktól, amelyet nagyon fegyelmezetten, és hatékonyan alkalmaztak. Ennek és gyors támadás vezetéseinknek köszönhetően a mérkőzés első 20 percében teljesen meccsben tudtunk maradni ellenfelünkkel. Ez a fajta rengeteg lábmunkát igénylő védekezés sokat kivett a fiúkból, amelyet sajnos a sok hiányzó miatt nem tudtam cserékkel kompenzálni, így végül nagy arányú vereség lett a vége. Mindent összevetve nagyon elégedett vagyok, a srácok fegyelmezettek voltak és a végsőkig küzdöttek mindkét mérkőzésen. A hibákon dolgozunk, és várjuk a következő fordulót.“ Pártos Orsolya, MBH FU15 vezetőedző