Strandkézilabda: 9. helyen zárt a New Wave I.

0
611

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kvalifikációs tornák és a Magyar Kupa eredményei alapján 12 férfi és női csapat jutott a strandkézilabda országos döntőbe, amit a  hétvégén Vonyarcvashegyen rendeztek. Kemény Andrea idősebb együttese ígéretes kezdés után végül a 9. helyén zárta a XXII. Nemzeti Strandkézilabda Bajnokságot. A nőknél az MK-győztes OVB Beach Girls győzött, miután a döntőben szétlövésben jobbnak bizonyult a Szentendrénél, míg a férfiaknál a Bach Stars sikerével ért véget a bajnoki szezon a homokon.

„Szükségem van még egy-két napra, hogy a megfelelő polcra helyezzem a döntős szereplésünket. Ahogy korábban is nyilatkoztam, nagyon szerettünk volna bizonyítani és újra szintet lépni, de úgy látszik, a kifutott eredményre még várnunk kell. A hétvégén is jegyet váltottunk az aktuális hullámvasútra. Álomszerűen indultak a dolgok, majd mély gödörbe zuhantunk, amiből a végére csak kikecmeregtünk. Pénteken gyakorlatilag egy homokbuckáról kifelé pattanó labdán múlt, hogy legyőzzük a későbbi döntős Szentendrét… Végre megmutattuk a legjobbik – talán az igazi – arcunkat, ami sok szakmabeli elismerést és gratulációt eredményezett. Önmagában már erre az egy összecsapásra tekintve is csalódás a kilencedik hely. Sajnos a felfokozott pillanat, lendület és motiváció helyett megzavarta a fejeket. Ránk amúgy nem jellemző hitehagyott, fegyelmezetlen játékot és sorozatos rossz döntéseket produkáltunk a hátralévő csoportmérkőzéseken, így lemaradtunk a legjobb nyolcba jutásról. Innentől kezdve minimum elvárás volt, hogy megrázzuk magunkat és az elérhető legjobb kilencedik helyen zárjunk. Nem tartom reálisnak ezt az eredményt, de mindez kizárólag önmagunkkal szemben kritika. Bőséggel lesz most időnk kiértékelni a történteket, mindenképpen túl kell jutnunk a csalódottságon. Ha továbbra sem spóroljuk el az alázatos munkát és tanulunk a rutintalan hibáinkból, még erősebben térhetünk jövőre vissza. Még egyszer szeretném megköszönni a klubvezetésnek a támogatást, hogy lehetővé tette az indulásunkat!”Kemény Andrea, New Wave vezetőedző

Női végeredmény:
1. OVB Beach Girls, 2. TT Sport Multichem Szentendrei NKE, 3. Csepel BHT, 4. E-ON LadyBugs, 5. Szent István SE – Farkasvár – Lupa Lake BHC, 6. Strandépítők Girls, 7. Glass Stúdió Nyúlon Túl, 8. BajosCsajok- Malév Budapest Airport HungaroControll Sport Club, 9. New Wave I., 10. Venice Beach Girls, 11. Szent István SE – MANGO, 12. Strandépítők Csibék BHC

Női különdíjasok:
Gólkirálynő: Zsikla Gréta (Strandépítők Girls)
Legjobb játékos: Csiki Renáta (OVB Beach Girls)
Legjobb utánpótláskorú játékos: Kreutz Kitti (Csepel BHT)
Legjobb kapus: Berkesi Dóra (OVB Beach Girls)
Legjobb nyúl: Csiki Renáta (OVB Beach Girls)
Legjobb beálló: Böhm Nikolett (E-ON LadyBugs) 
Legjobb balszélső: Fribesz Fanni (TT Sport Multichem Szentendrei NKE)
Legjobb jobbszélső: Pomozi Nikolett (OVB Beach Girls) 
Legjobb védő: Tóth Emese (TT Sport Multichem Szentendrei NKE)
Fair Play díjas: E-ON LadyBugs

(Fotó: Bodnár Lajos)