A minimális célkitűzést idén nyáron is gond nélkül elérte a New Wave BHC! Kemény Andrea rutinosabb együttese kilencedikként kvalifikálta magát a vonyarcvashegyi Strandkézilabda Országos Döntő 12 csapatos mezőnyébe, míg a korosztályos gárda utánpótlás éremmel zárta a szezont. Augusztus 5-7. között zárul a XXII. Nemzeti Strandkézilabda Bajnokság. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk előzetesen!
Hogy sikerült a közvetlen felkészülés a Salgo Cup-on?
Azt elképzeléseink javarészt megvalósultak, ugyanakkor a zord időjárás erősen megszínezte ezt a hétvégét. Rég nem látott körülményekkel, kihívásokkal találtuk szemben magunkat, a pálya szerkezetétől a hőmérsékleten át egészen a vizes, csúszós labdáig. Ugyanakkor minden nehézség ellenére hasznos időtöltés volt, először lettünk csoportelsők a selejtezősorozatban és egy újabb komoly skalpot gyűjtöttünk be a boglári bajnok Csepel legyőzésével. Összességében újabb szintlépés, egy komoly érzelmi löket volt az utolsó kvalifikációs verseny számunkra.
Az előzetesen remélt selejtezős éremszerzés elmaradt. Akad benned hiányérzet ezzel kapcsolatban?
Természetesen jó lett volna, de nincs okunk a szégyenkezésre. Több alkalommal is hajszálon, talán egy kis szerencsén múlt. Balatonakarattyán és Salgótarjánban is a küszöbén álltunk annak, hogy a legjobb négybe kerüljünk, azután pedig már bármi megtörténhet. Persze sajnálom, hogy nem sikerült, de jövőre újra megpróbáljuk. Itt teszem hozzá halkan, hogy ha megmarad a lelkesedés, a csapatainkban könnyen lehet még akár öt év is.
Milyen célkitűzéssel utaztok le a balatoni fináléra?
Szeretném, ha nem törne meg a lendület. Két éve a kilencedik, tavaly a hetedik helyen zártunk. Jó lenne idén is két pozícióval feljebb verekedni magunkat. Tudom, hogy benne van a csapatban egy jó eredmény, főleg ha kiegészülünk a sérültjeinkkel és teljes kerettel utazunk.
Milyen csoportba kerültetek az Országos Döntőben?
Ránézésre az erősebb hatos tagjai leszünk, de ez később a keresztjátéknál még akár az előnyünket is jelentheti. Ilyenkor azért mindig nagy kérdés, hogy az NB I-es játékosokat elengedik-e a klubjaik, egy-egy edzői zöld lámpa azért komolyan befolyásolhatja a mezőny összetételét. A csoportküzdelmek során az első négy helyezés egyikét meg kell csípnünk, utána meglátjuk, mit dob a gép.
A kiscsapattal mi a helyzet?
Miközben megkezdődött a nyári felkészülés a gyerekeknek a teremben, a New Wave II. két utánpótlás versennyel zárta a strandkézilabda szezont. Balatonbogláron az élen, Salgótarjánban a harmadik helyen zártuk a korosztályos viadalt. Megérdemelt siker koronázta a fiatalok munkáját. Büszke vagyok rájuk, jövőre folytatjuk!
(Fotó: Bodnár Lajos)