41. heti utánpótlás panoráma

0
1045

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Pest megye I. osztály – 5. forduló
BSSE – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági 21–29 (11–13)
„Balassagyarmaton folytattuk a győzelmi szériánkat, igaz, ezúttal a vártnál nehezebben húztuk zsákba a két pontot. A hazai csapat taktikusan lassította a játékot, ami nem kedvezett nekünk. Védekezésben sokszor türelmetlenek voltunk, ráadásul mindez a támadójátékunkra is kihatott. Kapkodtunk és nem a megfelelő tempóban kézilabdáztunk, ugyanakkor örömteli, hogy ezúttal is minden mezőnyjátékosunk szerzett legalább egy akció gólt.” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző 


Férfi ifjúsági I. osztály nyugat – 5. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – Grundfos Tatabánya KC 24–29 (10–15)
„Sajnos eléggé belealudtunk a mérkőzés elejébe, rendre olyan gólokat kaptunk, amikért a tatabányaiaknak nem kellett megdolgoznia, így ötgólos hátrányban vonulhattunk a szünetre. A második játékrész elejét már sokkal jobb tempóban kezdtük, az első tíz percben ledolgoztuk a hátrányunkat, majd szép lassan ismét eltávolodott az ellenfelünk. A mérkőzés egészére jellemző volt hullámzó játékunk, átlövéseink hatékonysága gyenge volt. Sajnálom, mert érzésem szerint egy verhető gárdától kaptunk ki hazai pályán.” – Korsós Ádám, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző


Budapest férfi I. osztály – 5. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – Rév II-Soroksár 25–23 (14–13)
„A beálló körüli védekezésünkkel nagyon sok probléma volt a mérkőzésen. Ugyan kevés belső posztos játékossal álltunk ki, ennek ellenére szerettem volna, ha gyorsabban vittük volna fel a labdákat. Ismét a hajrában sikerült a fordítás egy, a bajnokság élmezőnyéhez tartozó csapat ellen, ami miatt dicsérhető a csapat, de a találkozó egészét tekintve nem voltam elégedett.“ – Korsós Ádám, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző


Serdülő lány II. osztály – 4. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány II. – Győri Audi ETO KC III. 26–43 (14–20)
„Hazai pályán a Győr csapatával mértük össze a tudásunkat. Az első félidőben a mutatott játékkal elégedett voltam, külön tetszett, hogy sikerült lerohanásból könnyű gólokat szereznünk. A második félidőben bent ragadtunk az öltözőben és nem tudtuk újból felvenni  a mérkőzés ritmusát. Dolgozunk tovább keményen és próbálunk a hibáinkból tanulni!“Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány II. vezetőedző


Serdülő fiú I. osztály nyugat – 5. forduló
Budai Farkasok-MBH serdülő fiú – Grundfos Tatabánya KC 40–21 (18–9)
„Jól ismertük az ellenfelet, nyáron kétszer is megmérkőztünk már a tatabányai serdülő csapattal, ugyanakkor egy bajnoki összecsapás mindig más és más. Sajnos egy kicsit döcögősen kezdtük a meccset, nem sikerült megtalálnunk a saját játékunkat. Fordulás után rendeztük a sorainkat, remek védekezéssel és gyors gólokkal sikerült magabiztos előnybe kerülnünk. Örültem, hogy nagybetűs csapatként működtünk, ez mindenképpen biztató a jövőre nézve.” – Tuba Kovács Ervin, BF-MBH serdülő fiú vezetőedző


U16 fiú I. osztály – 5. forduló
Optimum Solar-Békési FKC – Moyra-Budaörs Handball 21–31 (9–15)
Végig kézben tartott mérkőzést tudtunk magabiztosan megnyerni. Örülnék, ha meccseken belül hamarabb tudnánk alkalmazkodni az ellenfél játékához, de ehhez még több tapasztalatot kell gyűjtenünk. Mindenki kapott játéklehetőséget és ezúttal élni is tudtak vele a fiúk.” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző


Serdülő fiú II. osztály nyugat – 4. forduló
Csepel DSE – Moyra-Budaörs Handball U16 fiú 31–28 (16–14)
„Egy vesztes mérkőzésnek nem szokás örülni, de a srácok a  szezon eddigi legjobb játékát és teljesítményét mutatták. Amíg fizikálisan bírtuk, addig ikszes volt a meccs. Sűrű a programunk, de ebből fogunk tudni tovább építkezni.” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző


OGYB LU14 I. osztály A-csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball U14 lány – ÉRD 14–25 (6–11)
Moyra-Budaörs Handball U14 lány – FTC 10–34 (7–14)
„Az első meccsen álmosan, kedvetlenül kézilabdáztunk, ami sajnos meg is látszott a teljesítményünkön. A második meccsen már sokkal ügyesebben, bátrabban játszottunk, egy sokkal komolyabb játékérőt képviselő Fradi ellen. Mindenképpen tanulságos forduló volt számunkra.” – Teimel-Mikó Gréta, MBH U14 lány vezetőedző


OGYB FU14 I. osztály C-csoport – 3. forduló
Grudfos Tatabánya – Moyra-Budaörs Handball U14 fiú 21–16 (15–8)
Moyra-Budaörs Handball U14 fiú – Telekom Veszprém U14 18–35 (9–17)
„A Tatabánya elleni mérkőzésünk sok tanulságot hozott számunkra. Támadásban lendületesen játszottunk, könnyen kerültünk helyzetbe, de a kapussal szemben rendre rossz döntéseket hoztunk, két meccsre való lehetőséget is kihagytunk. Védekezésben előre megbeszélt szituációkból, egyéni fegyelmezetlenségekből kaptunk gólokat. A Veszprém ellen ezekből a hibákból tanulva a gyakorlást helyezve az előtérbe léptünk pályára, amit a fiúk helyenként nagyon ügyesen meg is oldottak. Pozitívum, hogy sokkal lendületesebben és bátrabban játszottunk már, mint az eddigi fordulókon és a gólok is eloszlottak a gyerekek között.” – Földes Viktória, MBH U14 fiú vezetőedző


OGYB LU12 VIII. csoport – 2. forduló
DKKA – Moyra-Budaörs Handball U12 lány 5–36 (2–17)
Emericus SE – Moyra-Budaörs Handball U12 lány 1–47 (1–18)
„Remek napja volt a lányoknak, mindenki a legjobb formáját hozta, ami az eredményben jelentkezett. Mind a két ellenfelünket megtiszteltük azzal, hogy a tudásunk legjavát adtuk az utolsó másodpercig. Örültem, hogy az edzésen gyakorolt elemekből is többet viszontláttam a pályán. Jól néz ki az eredmény, de két lábbal állunk a földön és dolgozunk tovább.” – Hornyák Ágnes, MBH U12 lány vezetőedző


OGYB FU12 VII. csoport – 2. forduló
Győri FKKA – Moyra-Budaörs Handball U12 fiú 20–17 (9–8)
Moyra-Budaörs Handball U12 fiú – HBSE 25–13 (12–7)
„Vasárnap Győrbe utaztunk a gyerekekkel a szezon második U12-es fordulójára. Nagyon megilletődötten kezdtünk, sem támadásban, sem védekezésben nem tudták azt mutatni a fiúk, amit valójában tudnak. A sorcserét követően nagyon bátor, vagány játékkal, határozott védekezéssel és szép megoldásokkal fel tudtunk zárkózni ellenfelünkhöz. A második félidőben már mindkét sor nagyon szépen dolgozott, végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, többször vezettünk is, végül sajnos a végjátékkal járó terhet még nem bírtuk el.A második meccsre ellenfelünk csak öt játékossal tudott kiállni, így vegyes csapatokkal jó hangulatú edzőmeccsel zártuk a napot. Összességében az első tíz percet leszámítva elégedett vagyok, jó úton haladunk, de még nagyon sokat kell fejlődnünk.” Pártos Orsolya, MBH U12 fiú vezetőedző