Korosztályos csapataink is megkezdték a bajnoki küzdelmeiket! Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
LU20 I. osztály nyugat – 1. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU20 – Alba Fehérvári KC 26–25 (10–11)
„Egy hosszú, ám annál tartalmasabb és izgalmasabb nyári felkészülés után bizakodva vártuk a bajnoki rajtot hazai pályán az Alba ellen. Jócskán megfiatalított csapatom kiváló munkát végzett az edzéseken, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy az első mérkőzés a vártnál is nehezebb lesz. Készültünk az ellenfél erős beálló játékára, illetve hatékony kapusaira, ennek ellenére rendre hibákat vétettünk ezeken a területeken. Az első félidőben végig hátrányban kézilabdáztunk, de szerencsére a végére sikerült minimalizálnunk a különbséget. A második játékrészben feljavultunk, hathatós segítséget nyújtott a védelemben Pelle Betti, támadásban pedig Kiss Dorka nyújtott kimagasló teljesítményt. Rajtuk kívül mindenképp kiemelném Wutschi Verót, aki épp a székesfehérváriak ellen szenvedett keresztszalag szakadást még tavaly ősszel, most viszont extra kézilabdával rukkolt elő és segítette értékes két ponthoz a csapatot. A mérkőzés végjátékának átélése nem segítette idegrendszerem egészségének megőrzését, de örülök a győzelemnek és gratulálok a lányoknak!” – Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző
FU20 I. osztály nyugat – 1. forduló
CYEB-Budakalász – Budai Farkasok-Rév FU20 25–30 (17–19)
„Tudtuk, hogy a Budakalász egy nagyon kellemetlen ellenfél, ráadásul hasonlóan mint az elmúlt 2-3 évben, most is az első fordulóban találkoztunk velük idegenben. Tipikus első mérkőzés volt, ahol érezhető volt az év eleji idegeskedés, ami teljesen normális, hiszen már alig várták a srácok, hogy elkezdődjön a bajnokság, amire hét hetet készültek keményen. A játékunkkal kapcsolatban van bőven hiányérzetem, az első félidőben a védekezésünk hagyott némi kívánnivalót maga után, míg a másodikban a támadásaink voltak lassúak és körülményesek. A legfontosabb, hogy a két pontot megszereztük. Gratulálok újdonsült csapatkapitányunk, Pártos Máté nagyszerű játékához! A jövő héten remélem, hogy már egy felszabadultabb játékot láthatok.” – Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző
LU18 I. osztály nyugat – 1. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU18 – Alba Fehérvár KC 30–22 (15–12)
„Nagyon készültünk a bajnoki nyitányra, hiszen az első mérkőzés eredménye mindig nagyban meghatározza a csapat hangulatát a közeljövőre. Ismertük a vendégek erősségeit, nyáron egy nagyon szoros felkészülési meccset játszottunk egymással. A lányok pontosan tudták, hogy csak kemény védekezéssel tarthatjuk itthon a pontokat. Kiváló egyéni teljesítményeket sorolhatnék, ám mindig a csapategység, ami előrébb visz bennünket. Bízom benne, hogy a folytatásban is ilyen komolyan vesszük a mérkőzéseket. Fiatalokként a célunk nem is lehet más, mint hogy minél több pontot halásszunk el a csapatoktól.” – Hornyák Ágnes, MBH LU18 vezetőedző
LU18 II. osztály nyugat – 1. forduló
Répcelaki SE – MTK Budapest LU18 33–35 (12–16)
„Répcelakon léptünk pályára az első fordulóban. Gondoltam, hogy a rajton még nem fogunk csúcsformában kézilabdázni. Ahogy a felkészülési mérkőzéseken, most is bealudtunk az első félidőben, ennek megfelelően a huszadik percben már négygólos volt a hazai előny. Az első félidő utolsó tíz percét szépen hajrázva megnyertük és a vezetés tudatában mehettünk az öltözőbe. A második játékrészben mindkét csapat futós játékot mutatott és a védések helyett inkább a szép gólok domináltak. Fordulás után végig vezetve tudtunk győzni és minden mezőnyjátékosom gólt tudott szerezni. Gratulálok a csapatnak, szép munka volt! Szerdán a tavalyi bronzérmes Szigetszentmiklós ellen következik a folytatás.” – Báthori Gábor, MTK LU18 vezetőedző
FU18 I. osztály nyugat – 1. forduló
CYEB-Budakalász – Budai Farkasok-Rév FU18 28–24 (16–10)
„Már-már szokásosnak mondható első fordulón vettünk részt Budakalászon. Az évek alatt megismerte már a két csapat a másik erősségeit és gyengeségeit. A találkozót megilletődötten kezdtük. Aztán kicsit magunkhoz tértünk, de támadásban nem találtuk a távolságot sem az egy-egy elleni párharcokban, sem pedig átlövésekben. Sajnos kapuban is elmaradtak a védések, így a félidőre megérdemelt hazai vezetés fényében vonultunk le. A második félidőben váltottunk védekezést, kapuból is érkezett segítség, így felzárkóztunk 2-3 gólra is, de kritikus helyzetekben belehibáztunk. Hibáinkból tanulunk és dolgozunk tovább.” – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző
FU16 I. osztály nyugat – 1. forduló
Balatonfüredi KA – Budai Farkasok-Rév FU16 36–23 (20–7)
„A mérkőzés első félidejében megilletődve játszottunk, nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel sem fizikailag, sem összjátékban. Támadásban nem voltunk elég dinamikusak , védekezésben gyakran lemaradtunk ellenfelünkről, akik így rendre ziccer helyzetbe kerültek. Az általunk nehezen kiharcolt gólhelyzetek és hétméteresek is kimaradtak, így a szünetre sok gólos hátrányba kerültünk. A második félidőre tudtuk rendezni a sorainkat, ötletes támadásokat vezettünk, szép átlövés gólokat szereztünk és gyors indításból is többször eredményesek voltunk. A védelemben és ezáltal a kapuban is jobb teljesítményt nyújtottunk. A második játékrészben elért döntetlenre és az ekkor mutatott játékára alapozva kell tovább dolgoznunk, tudjuk, hogy még sok nehéz, de remélhetőleg pozitív élményt tartogató mérkőzések várnak ránk.” – Csányi Gábor, BFR FU16 vezetőedző

(Fotók: Bodnár Lajos)


