13. heti utánpótlás panoráma

0
284

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

NB II dél-nyugat (E-F) Felsőház – 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU21 – Dunaújvárosi Kohász KA 27–27 (10–13)
„A Dunaújváros ellen mindig éles és izgalmas csatákat vívtunk az elmúlt időszakban és ez most sem volt másként. Tudtuk, hogy ha a meghatározó embereik jól játszanak, akkor piszok nehéz dolgunk lesz. Jól kezdtük a mérkőzést, de összességében nehezen alkalmazkodtunk ellenfelünk stílusához. Az első félidőben összeszedett háromgólos hátrányunkat sokáig nem tudtuk ledolgozni, de a 45. perctől fokozatosan lépdeltünk előre. Jól sikerült a védekezés váltásunk, aminek köszönhetően a vendégek is jócskán felőrlődtek. Még most sem tudom őszintén eldönteni, hogy vesztettünk vagy szereztünk-e egy pontot, mindenesetre annak örülhetek, hogy nem kaptunk ki. A küzdelmet ki tudom emelni, mást azonban nehéz!” Pinizsi Zoltán, MBH LU21 vezetőedző


FU18 I. osztály nyugat – 17. forduló
PSN Pécsi Sportiskola – Budai Farkasok-Rév FU18 24–32 (13–15)
„A mérkőzés elején külön kiemeltem a srácoknak, hogy nem lesz elég csak azt a bizonyos mezt felküldeni a pályára. Ezzel szemben az első félidő elején kipróbáltuk, de nem jött be. Ezt követően elkezdtük a tudásunkat, fejünket és testünket is felküldeni a pályára, ami hozott némi eredményt. A második játékrészben pedig megtartottuk ezt, így szépen felőröltük a Pécs csapatát. Örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez. Gratulálok a srácoknak, jó úton járunk, de ha előrébb szeretnénk végezni a tabellán, akkor még sok munka vár ránk!” Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző


LU16 I. osztály Felsőház – 15. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU16 – DVSC Schaeffler 27–19 (12–9)
„Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön a bajnokság végkimenetéről határozó felsőházi rájátszás. Ideális első mérkőzésnek ígérkezett hazai megmérettetés a Loki ellen. Felkészültünk belőlük a legjobb tudásunk szerint. A lányok nem okoztak csalódást, a kemény védekezés és a jó kapusteljesítmény mellett extra hatékony támadójátékot produkáltunk, így magabiztos győzelemmel bezsebeltük az értékes két pontot. Gratulálok!” Hornyák Ágnes, MBH LU16 vezetőedző


FU16 I. osztály nyugat – 20. forduló
Budai Farkasok-Rév FU16 – PV-CENTRAL Békési FKC 21–18 (12–12)
„Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen hosszú ideje nem játszottunk olyan meccset, ahol reális esélyünk lehetett a győzelemre. Emiatt nem tudtam majd, mit várhatok a srácoktól, közben bizakodó is voltam, mert egész héten jól dolgoztak. Szó szerint kiharcolták a győzelmet, sokszor görcsösen, izzadtságszagúan játszottunk. Jó lenne több ilyen meccset vívni, mert ennél lazábban, eredményesebben és kreatívabban is tudnak kézilabdázni a fiúk. Gratulálok a győzelemhez! Külön köszönöm Orsinak és Barbinak a segítséget a helyettesítésben! Hamar beérett a munkájuk!” Pálos Gábor, BFR FU16 vezetőedző


OGYB LU14 IX. csoport – 5. forduló
Alba Fehérvár KC I. – Moyra-Budaörs Handball LU14 II. 20–25 (9–11)
Moyra-Budaörs Handball LU14 II. – Érd II. 13–13 (8–8)
Érd II. – Moyra-Budaörs Handball LU14 I. 16–29 (7–15) 
Moyra-Budaörs Handball LU14 I. – Alba Fehérvár KC I. 28–13 (10–4)
„Vasárnap Székesfehérváron folytatódott az U14-es lányok bajnoksága. Mindkét csapat ugyanazokkal az ellenfelekkel mérhette össze a tudását. A legnagyobb fejlődést a védekezésükben láttam. Az I-es csapat minden téren felülmúlta az ellenfeleit. A II-es gárdára sem lehet panaszom, ők is összeszedetten, magabiztosan játszottak. Három győzelemmel és egy döntetlennel zártuk a napot. Mindenkinek gratulálok!” – Nagy Zsuzsánna, MBH LU14 vezetőedző


OGYB FU14 VII. csoport – 5. forduló
Moyra-Budaörs Handball FU14 – Diósdi DSE 27–11 (15–4)
Kőkúti Sasok DSE I. – Moyra-Budaörs Handball FU14 23–28 (13–15)
„Otthoni környezetben léptünk pályára két nagyon jó ellenféllel szemben. Kicsit tartottam a fordulótól, miután folyamatosan betegségek, sérülések nehezítik az edzéseket. Teljes létszámban már egy hónapja nem tudunk együtt készülni. Az első mérkőzésen a kiemelkedő kapusteljesítmény nagy magabiztosságot adott, így több könnyű gólt tudtunk szerezni. A második találkozón a védekezés váltásnak köszönhetően sikerült előnyre szert tennünk és támadásban ötletesen kézilabdáztunk. Örülök, hogy csapatként és egyénileg is mindenki hozzá tudott tenni a győzelmekhez.”Teimel-Mikó Gréta, MBH FU14 vezetőedző