Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
LU20 I. osztály nyugat – 11. forduló
Dunaújvárosi Kohász KA – Moyra-Budaörs Handball LU20 36–35 (17–18)
„Csalódást keltő mérkőzésen vagyunk túl Dunaújvárosban, amellett, hogy gratuláció illeti a hazaiakat, akik tulajdonképpen minimális hibával és két-három extra teljesítménnyel abszolválták a második félidőt. Nálunk nagyítóval kellett keresnem a jó produktumokat. A támadójáték elfogadható volt, de a védelmünk nem állt a helyzet magaslatán. Javítanunk kell!” – Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző
FU20 I. osztály nyugat – 10. forduló
Budai Farkasok-Rév FU20 – Veszprém Handball Academy 37–34 (21–21)
„Több okból sem voltam derűlátó a mérkőzést megelőzően. Egy elhalasztott találkozót kellett pótolnunk a téli felkészülés derekán, amit rengeteg hiányzás tarkított, emellett az edzéseken és a két felkészülési mérkőzésünkön mutatott teljesítmények színvonalával és hőfokával sem voltam maradéktalanul elégedett. Próbáltam felrázni a srácokat, hogy ez nagyon kevés lesz, sokkal keményebben és fókuszáltabban kell edzenünk, ha egy ki-ki mérkőzést szeretnénk játszani a listavezető ellen. Jól kezdtük az összecsapást, felváltva potyogtak a gólok, a veszprémiek néha meglógtak két-három góllal, de mindig sikerült őket utolérnünk. A félidőben 21–21-et mutatott az eredményjelző, ami mondhatni csoda volt az egyetlen védésünkkel. Érződött, hogy ahol előbb keményedik fel a védekezés, vagy kapja el a fonalat a kapus, az a csapat jó eséllyel megnyerheti ezt a párharcot. A pihenő után ugyan a támadójátékunk döcögősebb lett, de hátul rengeteget javultunk. A mérkőzés végén nekünk jöttek össze jobban a dolgok és talán jobban is akartunk, így azt gondolom, hogy megérdemelten tartottuk itthon a két pontot. Voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ilyen jó csapatot legyőzhessünk, emellett akárkit küldtem a pályára, tudott segíteni bizonyos szakaszokban. Remélem, tudunk profitálni ebből a sikerélményből, és pozitív kihatással lesz a következő hetek edzésmunkájára. Gratulálok a fiúknak!” – Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző
LU18 I. osztály nyugat – 11. forduló
Dunaújvárosi Kohász KA – Moyra-Budaörs Handball LU18 37–37 (17–16)
„Téli szünetet követően most játszottunk először tétmeccset. A találkozó elején úgy érzem, lett volna lehetőségünk többgólos előnyre szert tenni, ám rengeteg helyzetet hagytunk ki, ami az egész mérkőzésre hatással volt. Második félidő elején teljesen leblokkolt a csapat, majd időkéréseket követően rendeztük a sorokat, védekezési formát változtattunk, aminek látványos eredménye lett. Hatgólos hátrányból kapaszkodtunk vissza és az utolsó két perc extra volt, aminek köszönhetően megőriztük a veretlenségünket és egy ponttal tértünk haza. Hatalmasat küzdöttek a lányok, gratulálok!” – Szamoránsky Anikó, MBH LU18 vezetőedző
FU18 I. osztály nyugat – 10. forduló
Budai Farkasok-Rév FU18 – Veszprém Handball Academy 32–44 (14–20)
„Egy elhalasztott mérkőzést pótoltunk a héten még őszről. A veretlen Veszprém Academy érkezett hozzánk. Tudtuk, hogy a nyitott védekezésük sok fejfájást fog okozni. Visszafogottabb volt a védekezésük, lehet, ez is kicsit megzavart minket. A mérkőzés elején tudtuk tartani a lépést velük, de amint több hiba csúszott a játékunkba, egyből nyílt az a bizonyos olló. 32 gólt most is termeltünk, ezzel továbbra sincs gond. A védekezés az, amit gyűrünk tovább és keressük a megfelelő opciókat.” – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző
(Fotó: Bodnár Lajos)