Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
LU20 I. osztály nyugat – 5. forduló
Mohácsi TE 1888 – Moyra-Budaörs Handball LU20 24–21 (13–11)
„Fájó vereség és mohácsi vész. Talán így tudnám legrövidebben összefoglalni a több sebből vérző kálváriánkat Mohácson. A találkozó után a hazai csapat kapusának biztosan kijárna egy komolyabb díj, vagy elismerés, ugyanis egyszemélyben “végzett ki” bennünket! Talán indokolt volt a félsz, ami dolgozott bennem a mérkőzés előtt és sajnos ez a megérzésem valósággá is vált. Jelesül a fent említett hálóőr mellett a játékvezetők ténykedésével, illetve ennek az impozáns csarnoknak a sajátosságaival is komoly küzdelmet kellett folytattunk.Sajnos a harcban bántóan alulmaradtunk. A mérkőzést visszanézve és kielemezve is egyértelmű adatok láttak napvilágot. 16 teljesen egyértelmű ziccer helyzet maradt kihasználatlan, miközben három olyan szabályos gólt is szereztünk, melyek a fiatal sporttársak türelmetlenségének “áldozatává” váltak. A csaknem 50 megállító faultunk ellenére sajnos akadt négy-öt védekezésbeli hibánk, amit a hazaiak kegyetlenül kihasználtak. Sajnálom, mert nem éreztem azt, hogy az ellenfél jobb kézilabdát játszott volna, sőt! Az eredmény azonban őket igazolja, ami miatt csalódott vagyok. Nagyon várom a visszavágót!” – Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző
NB II F-csoport – 5. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU21 – Érd 32–31 (15–15)
„A hétközi idegenbeli betli után mindenképpen javítani szerettünk volna az ellen az Érd ellen, aki velünk ellentétben pozitív hangulatban várhatta az összecsapást, lévén, hogy legyőzték hazai pályán a győri akadémia csapatát. Kiválóan kezdtünk, alig akadt gyenge pont a játékunkban. A félidő felénél a sorcserénk nem sült el jól. Elvesztettük a kontrollt és a kapuban is bántóan elfogytunk, így döntetlen állással vonultunk az öltözőbe. A második felvonás sajnos nem kezdődött jól, így a két gólos hátrány után át kellett szervezni a csapatot, ami összességében jól sült el. Stabilizálni tudtuk a teljesítményünket és megalapoztuk egy lehetséges nyugodt végjáték lehetőségét. A folytatásban hibát hibára halmoztunk és izgulnunk kellett a végén. Nehezen is, de sikerült megszereznünk az értékes két pontot. Gratulálok a csapatomnak!” – Pinizsi Zoltán, MBH LU21 vezetőedző
FU20 I. osztály nyugat – 5. forduló
Carbonex-Komló – Budai Farkasok-Rév FU20 34–31 (14–15)
„Komlón mindig egy kemény, jó mérkőzésre és egy felkészített csapatra lehet számítani. A legjobb csapatok is mindig megszenvednek itt. Az első félidőben összességében jól játszottunk, könnyedén kerültünk helyzetbe, de helyzetkihasználásunknak köszönhetően kimaradt két büntető, két üres kapu és hat 100%-os ziccer, így csak egy góllal vezettünk. A szünetben igyekeztem megnyugtatni a srácokat. Olyan szinten sikerült megnyugtatnom a csapatomat, hogy a második félidő egy hidegzuhannyal kezdődött, nem egész három perc elteltével egy 5-0-ás rohamot mértek ránk a hazaiak, amivel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. A második félidő nagyjából a folyamatos kapaszkodásunkról szólt, többször vétettünk súlyos hibát, amikor esetlegesen megfordíthattuk volna a találkozót. Eléggé csalódott voltam a derbi után és nem a vereség, hanem annak okai miatt. A védekezésünk a második félidőben szétesett, hiányoztak a megállító faultok, és a helyzetkihasználásunk a mérkőzés egészét tekintve gyenge volt. Hetek óta beszélünk róla, hogy hiányzik néhány játékosnál a kellő agresszivitás és agilitás. Ezek nélkül nagyon nehéz lesz a jó csapatok ellen nyerni, nem fogunk tudni mindig 35 gól felett lőni. Az előző két fordulóban még éppen hogy belefért, de ez most kevés volt. Remélem, ez a vereség pozitív hatással lesz a későbbi hozzáállásunkhoz. A Csurgó ellen igyekszünk javítani, és ezzel stabilizálni magunkat a tabella első felében, tapadva az élbolyhoz, a lelkünknek is fontos lenne, ha így kezdhetnénk meg az ezt követő három hetes felkészülést.“ – Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző
LU18 I. osztály nyugat – 5. forduló
Szombathelyi KKA – Moyra-Budaörs Handball LU18 23–37 (14–18)
„Nagy lendülettel kezdtük a találkozót, ugyanakkor az első félidőben lövés hatékonyságban maradt kis hiányérzetem. Ziccerek, hétméteresek maradtak ki. A második félidőben Spinner Jázmin bravúrosan teljesített a kapuban, ennek köszönhetően rengeteg gyors indítás gólt szereztünk. Támadásban az átlövőket szeretném kiemelni, mert extrát nyújtottak mind a társak kiszolgálásából, mind a távoli zónából. Örülök, hogy mindenki játéklehetőséghez tudott jutni és az egész csapatot dicséret illeti. Gratulálok a lányoknak az újabb győzelemhez!” – Szamoránsky Anikó, MBH LU18 vezetőedző
LU18 II. osztály nyugat – 5. forduló
PTE PEAC – MTK Budapest LU18 27–31 (14–18)
„Az idei bajnokság egyik távoli csapatához utaztunk, ami kiváló lehetőséget biztosított a csapat összekovácsolására is. Jól kezdtük a mérkőzést és az első félidőben pályára lépett minden játékosunk. Bár az eredmény alapján sima győzelemnek is tűnhet, de a pécsiek egy percig sem adták fel. Szerencsére nem engedtük ki a kezünkből a vezetést és végig fegyelmezetten kézilabdáztunk. Fontos pillanatokban érkeztek védések is és támadásban is hoztuk a 30 gól feletti eredményt. Gratuláció illeti a lányokat, hogy harcoltak, küzdöttek és egy kiélezett meccs végén győztesen jöhettek le a pályáról!” – Báthori Gábor, MBH LU18 vezetőedző
FU18 I. osztály nyugat – 5. forduló
Carbonex-Komló – Budai Farkasok-Rév FU18 29–32 (16–18)
„Nem titkoltan két pontért utaztunk Komlóra. A mérkőzés első perceiben már látszott, hogy a támadással nem lesznek gondjaink, könnyen alakítottunk ki helyzeteket. A védekezésben viszont voltak problémáink. Konkrétan az ellenfélnél a belső három ember lőtt csak kapura, mégsem tudtunk odaérni, segíteni a másiknak. Amikor rendben volt a védekezés, akkor ziccert hibáztunk, így végig mérkőzésben tartottuk az ellenfelünket. A második játékrészben szintén a védekezésünk akadozott, így az eredményt tekintve egy kiélezett összecsapás volt. Nem túl jó játékkal nyerni tudtunk Komlón, ez is bizonyítja a csapat erejét. Megyünk tovább ezen az úton, a következő meccs a Pécs ellen lesz itthon. Szeretnénk egy győzelemmel elmenni az őszi szünetre.” – Teimel Róber, BFR FU18 vezetőedző
LU16 I. osztály nyugat – 6. forduló
Kozármisleny SE – Moyra-Budaörs Handball LU16 20–26 (9–14)
„Számunkra nagy tétje volt a mérkőzésnek, hiszen egy vereség után hamar talpra kellett állnunk. Egy percig sem adtunk esélyt az ellenfélnek és a kemény, agresszív védekezéssel magabiztos győzelmet arattunk. Büszke vagyok a lányokra, igazi csapatként működtünk! Megmutattuk minden kétkedőnek, hogy egységesen mindent akadályt áthidalunk!” – Hornyák Ágnes, MBH LU16 vezetőedző
FU16 I. osztály – 6. forduló
Budai Farkasok-Rév FU16 – MOL Tatabánya KC 19–32 (9–15)
„Őszintén szólva nagyon csalódott vagyok a mutatott játék miatt. Főleg a 2009-es mezőnyjátékosok teljesítménye és hozzáállása nem tetszett. Beszélhetünk arról, hogy mindenki erősebb, nagyobb, mint mi, de a játék nagy része fejben dől el, itt viszont nem látok sok előrelépést. Nem látok bele a fejekbe, de addig, amíg a saját árnyékunkat nem tudjuk átlépni, addig senkinek ne legyenek hiú ábrándjai afelől, hogy kézilabda karriert fut be!” – Pálos Gábor, BFR Fu16 vezetőedző
OGYB LU14 IX. csoport – 3. forduló
Lajoskomárom – Moyra-Budaörs Handball LU14 I. 4–33 (3–17)
Bicskei TC – Moyra-Budaörs Handball LU14 II. 20–23 (12–12)
Moyra-Budaörs Handball LU14 I.– Martonvásár 45–6 (24–2)
Moyra-Budaörs Handball LU14 II. – AFKC3-Csákvár 18–24 (8–12)
„Százhalombattán került megrendezésre a harmadik LU14-es bajnoki forduló. A Budaörs LU14 I. csapatának könnyebb dolga volt, hiszen mindenféle téren felülmúlták ellenfeleiket. A mérkőzéseket nagyrészt a labdaszerzések és a lerohanások jellemezték. Gratulálok minkét győzelemhez! A Budaörs LU14 ll-es csapata nagyjából két azonos képességű ellenféllel mérte össze tudását. Az első mérkőzésükön az utolsó percekig fej-fej mellett haladtak a felek. Papp Alíz határozott támadásainak és a keményebb védekezésnek köszönhetően a végjátékban mi bizonyultunk jobbnak. A második mérkőzésükön küzdeni akarásból jelesre vizsgáztunk, de sajnos nagyon sok ziccert nem tudtunk értékesíteni. Így a végjáték ezúttal nem nekünk kedvezett. Gratulálok az egész csapatnak, dolgozunk tovább!” – Nagy Zsuzsánna, MBH LU14 vezetőedző
OGYB FU14 VII. csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball FU14 – MOL Tatabánya KC-Tarján III. 38–2 (21–2)
MOL Tatabánya KC – Moyra-Budaörs Handball FU14 13–43 (6–21)
„Hazai környezetben pályára lépni mindig jó érzés. A fiúk éltek is vele, mindkét mérkőzésükön végig koncentrálva, fegyelmezetten játszottak. Több védekezési formát is tudtunk gyakorolni, aminek nagyon örülök! Gratulálok nekik!” – Teimel-Mikó Gréta, MBH FU14 vezetőedző