17. heti utánpótlás panoráma

0
424

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


LU19 I. osztály nyugat – 23. forduló
SZISE-Bamba Marha – Moyra-Budaörs Handball LU19 44–23 (21–10)
„Osztálynyi különbség. Talán így tudnám legjobban megfogalmazni a két csapat közti differenciát. Tulajdonképpen örülök, mert azt is mondhatnám, hogy az ellenfél a lehető legerősebb összeállításával tisztelt meg és fogadott minket, akik mostanság sok sebből vérzünk. A mérkőzés tanulságait levonjuk, lapozunk és dolgozunk tovább, a SZISE csapatának meg további sok sikert kívánunk!” Pinizsi Zoltán, MBH LU19 vezetőedző



NB II dél-nyugat (E-F) alsóház – 4. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU21 – Szekszárdi FGKC 24–37 (11–17)
„Sajnos folytatódott a vesszőfutásunk. Azt kell mondjam, hogy már nagyon régen láttam ennyire rosszul kézilabdázni a lányokat. Mindössze momentumaink voltak, de ez sem vigasztal. Csapatszinten és egyéni teljesítményekben is mélyen elmaradtunk az elvárthoz képest. A vendég csapat teljesen megérdemelt győzelmet aratott ilyen különbséggel is. A hátralévő találkozókon javulást várok minden téren!”Pinizsi Zoltán, MBH LU21 vezetőedző



FU20 I. osztály nyugat – 23. forduló
Budai Farkasok-RÉV FU20 – Veszprém Handball Academy 22–24 (9–11)
„Minden tekintetben abszolút rangadónak ígérkezett a mérkőzés, figyelembe véve a csapatok helyezéseit, a legutóbbi párharcunkat és a találkozó tétjét. Ősszel egy tetemesebb hátrányból sikerült visszakapaszkodnunk és egy utolsó pillanatban szerzett találattal pontot csenni Veszprémben. A kezdő sípszó előtt a veszprémiek négy ponttal helyezkedtek el közvetlenül előttünk a tabella második helyén. Ha nyerünk, akkor életben maradnak a remények a Final4-ra, ha kikapunk, az az ajtó bezárul. Rendkívül keményen és motiváltan kezdett mindkét csapat védekezésben, a támadásokba több ki nem kényszerített hiba is csúszott, így negyed óra elteltével csupán 4-4-et mutatott az eredményjelző. A következő időszak a vendégeknek sikerült jobban, így egy gólszegény, de harcias első játékrészt láthattak a nézők. A pihenőben igyekeztem megnyugtatni a srácokat, mert szemmel láthatóan többen görcsösen, kapkodva játszottak. A második félidő elején kicsit felpörögtek az események, öt perc elteltével már nálunk volt az előny, amit sajnos csak néhány percig sikerült tartanunk. A 43. perctől kezdve ismét az akadémisták kezébe került az előny és bár többször támadhattunk az egálért, 1-2 gólos fórjukat őrizni tudták. A  hajrában kockáztatnunk kellett a győzelemért, ami most nem alakult olyan szerencsésen, mint idegenben. Kísértetiesen hasonló mérkőzés volt a balatonfürediekkel vívott csatánkkal, a védekezésben és támadásban látott dolgokkal és a találkozó dinamikájával egyaránt. Természetesen nagyon csalódottak voltunk a mérkőzés után, nagyon szerettük volna ezt a győzelmet. A fiúkra nagyon büszke vagyok, többször megmutatták a szezonban, hogy tudnak küzdeni egymásért. Arra kértem őket meccs után, hogy emeljék fel a fejüket, nincs okuk a szégyenkezésre, veszíteni is meg kell tanulni, természetesen a hibákat, amik voltak bőven, majd átbeszéljük egy későbbi videózáson. Gratulálok a Veszprémnek, megérdemelték a győzelmet!” Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző



LU17 I. osztály nyugat – 23. forduló
SZISE-Bamba Marha – Moyra-Budaörs Handball LU17 37–23 (18–14)
„A szezon eddigi leggyengébb teljesítményét nyújtotta a társaság. Sajnos védekezésben és támadásban sem tudtunk az ellenfelünk szintjére felnőni. A lövőhatékonyságunk nagyon gyenge volt, rengeteg ziccert hagytunk ki és emellé még kiküszöbölhető (eladott és technikai) hibák is jellemezték a játékunkat. Sajnos nem volt senki, aki a hátán vitte volna a csapatot és a holtpontokon átlendítette volna a társaságot. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy küzdöttek a lányok, de sajnos ezen a meccsen semmi sem sikerült. Minden csapat életében van hasonló, így dolgozunk tovább és koncentrálunk a hátralévő találkozókra. Bízom benne, hogy kilábalunk a gödörből!” Szamoránsky Anikó, MBH LU17 vezetőedző



LU17 I. osztály nyugat – 23. forduló
Kispest NKK – MTK Budapest LU17 38–29 (23–17)
„A Kispest ellen egy kifejezetten hangulatos mérkőzést tudtunk játszani, köszönhetően a kilátogató nézőknek. Az elejétől koncentráltan és fegyelmezett védekezéssel játszottunk. Támadásban is kiváló megoldásokat választottunk és néhány kisebb periódust leszámítva jó teljesítményt nyújtottunk. Mindenkinek tudtam játékperceket biztosítani. Szerdán már folytatjuk a bajnokságot Kozármislenyben!” Báthori Gábor, MTK LU17 vezetőedző



FU18 I. osztály nyugat – 23. forduló
Budai Farkasok-RÉV FU18 – Veszprém Handball Academy 34–44 (15–21)
„A Final Four-ért harcoló Veszprémi Akadémia látogatott hozzánk. Tudtuk, hogy papíron nem mi vagyunk az esélyesek,  ezért annyit kértem a srácoktól, hogy szívüket-lelküket tegyék ki a pályára. Ez nagyban meg is valósult, így rossz szájízünk nem lehet. Dolgozunk tovább becsülettel, az utolsó mérkőzéseken szeretnénk méltóképpen búcsúzni az évtől.”Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző 



FU16 II. osztály-C-D felsőház – 4. forduló
Nyíregyházi SN – Budai Farkasok-RÉV FU16 24–33 (13–13)
„Az utolsó mérkőzésünket játszottuk a bajnokságban. Nem túl jó előjelekkel utaztunk Nyíregyházára, sérülés, betegségek hátráltattak minket, illetve késve érkeztünk meg. Ez meg is látszott az első félidő minőségén. A második játékrészben viszont agilisabban játszottak a fiúk és megérdemelten gyűjtöttük be a két pontot. Csapatmunka volt, de mondhatom ezt az egész évre levetítve is. Köszönöm annak a három játékosnak akik küzdelmeik ellenére is vállalták a mai meccset és segítették a csapatot. Gratulálok a fiúknak az egész éves teljesítményükhöz!” Pálos Gábor, BFR FU16 vezetőedző



LU14 torna – 9. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU14 – Győri ETO KC II. 27–17 (15–9)
Moyra-Budaörs Handball LU14 – Győri ETO KC I. 28–20 (16–9)
„Újra beugróként volt szerencsém Ági lányaival meccselni, ami ezúttal is hatalmas élmény volt számomra. Az első összecsapáson a saját szintjükhöz képest 40%-al alacsonyabb hatásfokon dolgozva is könnyed győzelmet arattak a Győr II-es csapata ellen. Délután viszont a győriek első csapata várt ránk, ami természetesen egy nagyobb feladatnak ígérkezett. Ennek megfelelően a lányok is nagyobb fokozatba kapcsoltak. Rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan kézilabdáztak és gyakorlatilag már az első 20 percben eldöntötték a mérkőzést. Külön öröm volt átélni azt, hogy minden egyes játékos tevékeny részese volt a sikereknek, valamint azt, hogy a padról érkező edzői javaslatok szinte mindegyikét magas hatásfokkal hajtották végre. A szülői statisztikák szerint ez volt a korosztály ötvenedik győzelme sorozatban, amihez külön gratulálok és kívánok további ötven sikert zsinórban!” Pinizsi Zoltán, MBH edző



FU14 torna – 9. forduló
Moyra-Budaörs Handball FU14 – MOL Tatabánya 24–37 (11–23)
Gyömrői KA – Moyra-Budaörs Handball FU14 24–32 (13–20)
„Szombaton Gyömrőn voltunk az U14-es fiúkkal. Sajnos betegségek és kisebb sérülések miatt 11-en vágtunk neki a fordulónak. A Tatabánya ellen megilletődötten kezdtünk, rengeteg kis hibával játszottunk mind támadásban mind védekezésben, amit ellenfelünk kíméletlenül kihasznált. Ennek ellenére helytálltak a fiúk, láttam tőlük nagyon szép megoldásokat. A második mérkőzésen a hazai csapat ellen végig magabiztosan uraltuk a találkozót. Kemény, fegyelmezett védekezésünkkel nem tudtak mit kezdeni, támadásban pedig kreatívak és eredményesek tudtunk lenni.  Összességében örülök, hogy azok a gyerekek is több lehetőséghez jutottak a hétvégén, akiknek máskor esetleg kevesebb szerep jut, illetve külön öröm, hogy a 2011-esek is szépen helytálltak a nagyok között. Gratulálok a fiúknak a küzdelemhez!”Pártos Orsolya, MBH FU14 vezetőedző



LU12 torna – 8. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU12 – Ferencvárosi TC 18–19 (9–7)
Moyra-Budaörs Handball LU12 – BVSC-Zugló 20–16 (11–6)
„Két jó csapattal mértük össze a tudásunkat hétvégén. A Ferencváros ellen nem most játszunk először. Jól kezdtük a mérkőzést, de az utolsó tíz perc nem nekünk kedvezett, körbe lőttük a kaput, remegtek a kezek. Zugló csapatával most találkoztunk először. Tudtuk, hogy jó erőt képviselnek, a lányok így is álltak a meccshez. Az első félidőt koncentráltan, kemény védekezéssel és jó támadó játékkal kezdtük. Sikerült pár góllal meglépnünk, ami kitartott a mérkőzés végéig. Gratulálok a győzelemhez, dolgozunk tovább!”Nagy Zsuzsánna, MBH LU12 vezetőedző



FU12 torna – 8. forduló
Csepel DSE – Moyra-Budaörs Handball FU12 22–25 (7–12)
Gyáli BKSE II. – Moyra-Budaörs Handball FU12 11–29 (5–15)
„A Csepel csapata ellen már többször játszottunk ebben a szezonban, jól ismerjük egymást. Küzdelmes mérkőzés volt, örülök, hogy végig mi uraltuk a játékot. A gyáli csapat ellen fásult játékot mutattunk, nem igazán sikerült felpörögni a fiúknak, de a győzelmünk így is teljesen megérdemelt. Gratulálok!” Földes Viktória, MBH FU12 vezetőedző



LU10 XI. csoport – 5. forduló (eredmény nélkül)
Érd – Moyra-Budaörs Handball LU10
Pázmánd NKSE I – Moyra-Budaörs Handball LU10
„Az utolsó fordulót Ácson rendezték az U10-es bajnokságban. Szuper játékot produkáltak a lányok, talán mondhatom, az egyik legjobb fordulónk volt az évben. Köszönjük a munkájukat, nagyon büszkék vagyunk rájuk!” – Vártok Ramóna, MBH LU10 vezetőedző



FU10 VII. csoport – 5. forduló (eredmény nélkül)
Érdi Férfi KSE – Moyra-Budaörs Handball FU10
Moyra-Budaörs Handball FU10 – Etyeki SNK
„A szokásos elszántsággal és lelkesedéssel vágtunk neki a hétvégi kalandnak. Továbbra sem elsődleges az eredmény, de magabiztosan felülmúltuk ellenfeleinket a játék minden elemében. Mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra és élt is azzal.” – Hornyák Lajos, MBH U10 fiú vezetőedző