14. heti utánpótlás panoráma

0
443

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

FU16 II. osztály (C-D) felsőház
Ceglédi KKSE I. – Budai Farkasok-RÉV FU16 27–32 (16–16)
„Érződött az elmúlt hetekben és a mérkőzésen is, hogy mennyire várta már a csapat a bajnokság folytatását. Színvonalas meccset játszottunk, a támadó játék különösen tetszett, precíz volt. Védekezésben akadtak elkerülhető hibák, meg nem értések. Ezeket igyekszünk javítani. Nagyon tetszett a srácok kisugárzása, küzdöttek, biztatták egymást. Remélem, ez az attitűd jellemző lesz rájuk a jövőben is. Úgy hiszem, páran már kezdik sejteni miről szól ez a játék, szerintem ez többet ér mint egy győzelem. Gratulálok a mérkőzéshez!” Pálos Gábor, BFR FU16 vezetőedző