Női ifjúsági és serdülő lány alakulatunk is hazai bajnoki győzelemmel indította a naptári évet! Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
LU19 I. osztály nyugat – 12. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU19 – DKKA 34–22 (15–13)
„Győzelemmel fejeztük be a 2003-as esztendőt és győzelemmel szerettük volna kezdeni az újévet is! Ennek megfelelően készültünk fel a DKKA elleni hazai mérkőzésünkre. Tisztában voltunk az ellenfél játékerejével és eddigi eredményeivel, ennek mentén állítottuk fel a stratégiánkat, ami összességében jól működött. Az első félidőben volt ugyan egy kisebb rövidzárlatunk, de uralni tudtuk a találkozót. A kétgólos fórunkat a második játékrészben fokozatosan növelni tudtuk, így végül magabiztos sikert arattunk. Jó csapatot győztünk le, ami dicsérendő eredmény. A kapusteljesítménnyel és a védekezéssel elégedett lehettem, mint ahogy a játékosok támadó játékával is. Gratulálok a lányoknak!” – Pinizsi Zoltán, MBH LU19 vezetőedző
LU17 I. osztály nyugat – 12. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU17 – DKKA 34–27 (16–15)
„Hosszabb szünetet követően hazai pályán folytatódott számunkra a bajnokság. A DKKA korosztályos csapata kezdte jobban a találkozót, a visszarendezésünk az elején akadozott, illetve elöl a helyzetek értékesítésénél is akadtak gondjaink. Szerencsére a félidő végére felzárkóztunk, sőt a vezetést is átvettük. A második játékrészben fej-fej mellett a haladt a két csapat, csak az utolsó negyedórában sikerült ellépnünk az ellenfelünktől. Volt több jó egyéni teljesítmény, de a csapatmunka is kiemelendő. Hatalmasat küzdöttek a lányok a két pontért, gratulálok mindenkinek!” – Szamoránsky Anikó, MBH LU17 vezetőedző
(Fotó: Bodnár Lajos)