„Volt értelme a sok befektetett munkának” – FU16 szezonértékelő

0
637

U16-os fiaink Pálos Gábor vezérletével a 2022/2023-as szezonban a korosztályos I. osztályban mérettették meg magukat. Fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is megpróbáló szezonon vannak túl a fiatalok. Vezetőedzőnk összegzése!

„Teljesen ismeretlenként “kaptuk meg” egymást a csapattal a 2022-2023-as bajnoki idényre, így az első két hónap az ismerkedés jegyében telt. Az augusztusi felkészülés hektikusan zajlott, családi nyaralások, gólyatáborok és egyéb foglalkozások miatt sok volt a hiányzónk. Összességében jó, ha tíz napot tudott a csapat teljes létszámban közösen edzeni a rajt előtt.

A bajnokság első négy-hat fordulója tisztán rávilágított arra, hogy fizikálisan, technikailag és játékértésben nagy a lemaradásunk az első osztályú bajnokságban játszó csapatokhoz képest. Az első félév nagyjából azzal telt el általánosságban, hogy előreléptünk kettőt, majd egyet hátra. A fejlődés látható volt, de mégsem robbanásszerű. Mindeközben a srácok nehéz helyzetbe kerültek, miután elmaradtak a sikerélmények.

A januári felkészülés sokkal jobban sikerült, mint az augusztusi, igaz a központi felvételi erősen éreztette a hatását az edzés látogatottságban. Mégis úgy éreztem, jó úton kezdtünk el járni, alig vártam a tavaszi fordulókat. 

A sok vesztes meccs nem múlt el nyomtalanul, a fiúk valós tudásának csak a töredékét kaptam vissza a folytatásban. Olyan gyermeteg hibák jöttek elő, amiket az elmúlt félévben nem is láttam tőlük. Sajnos ez főleg olyan mérkőzéseket érintett, ahol lett volna némi keresnivalónk. A folytatásra kaptam egy kis segítséget az egyik szülőtől, aki mentáltréninget tartott a fiúknak néhány alkalommal. Nem tudom biztosan, hogy emiatt vagy más miatt, de a lényeg, hogy meccsről-meccsre kezdtek eltűnni azok a bakik, amiket a görcsösség és kishitűség okozhatott.

Szerencsétlenségünkre ez a bajnokság vége felé jött ki, amikor a miénknél magasabban jegyzett csapatok ellen játszottunk. Ráadásul tavaszra megsérült az egyetlen olyan játékosunk, aki kilenc méteren kívülről is veszélyes tudott lenni. A bajnokság utolsó pár mérkőzésen akadt néhány olyan jel, ami arra utalt, hogy volt értelme a sok befektetett munkának.

Összességében túl vagyunk több mint 200 tréningen, 24 meccsen. A fiúk többsége rendszeresen látogatta az edzéseket, és szorgalmasan dolgozott. Néha a figyelemmel akadtak problémák. Sérülések egy-két esetet leszámítva a mérkőzéseken, edzéseken elkerültek. Volt pár edzésen kívüli bokaficam, és egy kéztörés. A fizikai visszamérések eredményei egyénekre vetítve vegyesek. Viszont a csapat átlag eredménye minden méréstípusnál nőtt. Hiszem, hogy sokat tanultak, fejlődtek a srácok, de még nagyon sok munka áll előttük jövőben.” Pálos Gábor, MBH FU16 vezetőedző