„Szinte tökéletes idényt futottunk!“ – női ifjúsági szezonértékelő

0
462

Legidősebb női utánpótlás korosztályunk Pinizsi Zoltán vezérletével a 2022/2023-as szezonban két fronton is sikerrel mérettette meg magát. Kortársaik között az LU19 I. osztály nyugati csoportjának előkelő hetedik helyén zártak lányaink. Mindeközben újoncként a felnőtt harmadosztályban, az NB II déli szekciójának hatodik pozícióját is begyűjtötték a budaörsi fiatalok. Vezetőedzőnk összegzése!

„Amikor egy edző számot vet az elmúlt esztendő eredményeiről, akkor első sorban azt a kérdést teszi fel magának, hogy fejlődött-e a csapata az irányítása alatt. A mi esetünkben egyértelmű a válasz: határozott igen!

Két komoly bajnokságban edződtünk és mérettünk meg hétről hétre, ami alázatos munkát és extra energia mozgósítást igényelt mindenkitől. Összességében azt gondolom, hogy a lányok szinte tökéletes idényt futottak mindkét versenysorozatban.

Az első osztályú utánpótlás bajnokságot végül a hetedik helyen zártuk, ráadásul pozitív mérleggel. Azaz a 24 forduló során gyűjtött 25 bajnoki pontunk több, mint előrelépés a korábbi évekhez képest. 12 mérkőzést nyertünk meg, köztük egy-két bravúr győzelemmel, ami szintén jó emlék marad mindannyiunkban. Bátran kijelenthetem, hogy egyik csapat sem mehetett biztosra ellenünk, komoly fejtörést okoztunk a tabellán előkelőbb helyen végzett csapatoknak, akadémiáknak is.

A felnőtt bajnokság harmadosztályába (NB II dél) újoncként léptünk azáltal, hogy tavaly magabiztosan nyertük meg a Pest Megye döntőt. Ide sem feltartott kezekkel érkeztünk, célunk volt, hogy elosztott játékpercek mellett gyűjtsünk össze minimum annyi egységet, amennyi a biztos bent maradáshoz elegendő lehet. A 12 csapatot felvonultató sorozatot végül a hatodik pozícióban zártuk, ami szintén komoly teljesítmény az előzmények ismeretében. Az összkép itt is hasonló, azaz sikerült néhány bravúr győzelmet aratnunk olyan csapatok ellen, akik nálunk jóval nagyobb játékerőt képviseltek.

A csapat tehát eredményes szezont zárt, aminek személyes következményei több szinten is tetten érhetővé váltak. Elsősorban siker, hogy maguk a játékosok is reflektorfénybe kerültek a felnőtt csapatunknál, ami természetesen az elsődleges cél kell, hogy legyen. Másodsorban siker, hogy a játékosainkra felfigyeltek komoly ambíciókkal rendelkező másodosztályú felnőtt csapatok is. Jó eséllyel a folytatásban kettős igazolással próbára tehetik majd tehetségüket. Harmadsorban siker, hogy többen úgy gondolták, nálunk képzelik el jövőjüket, mint kézilabdázók, ami egy pozitív visszajelzés a nálunk folyó munka hitelességét illetően. 

46 mérkőzéssel és nagyságrendileg 100 edzéssel a hátunk mögött elmondhatjuk, hogy a lányok tisztességes, korrekt munkát végeztek, amihez őszintén gratulálok nekik! Büszke vagyok rájuk! Köszönöm a csapat mellett dolgozó kollégáim segítségét, valamint a szülők támogatását! Jövőre folytatjuk! Tempó Budaörs!” Pinizsi Zoltán, MBH LU19 vezetőedző

(Fotó: Bodnár Lajos)