40. heti utánpótlás panoráma

0
639

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


LU19 I. osztály nyugat – 5. forduló
Dunaújvárosi Kohász KA – Moyra-Budaörs Handball LU19 39–20 (23–7
„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a dunaújvárosi csapatnak, nagyon magabiztos és lehengerlő játékkal könnyedén léptek át rajtunk. Sajnos az elmúlt időszakban gödörbe kerültünk, ez érezhető, de azon dolgozunk közösen, hogy mihamarabb kimásszunk ebből a helyzetből és végre dinamikusabban, taktikusabban kézilabdázzunk.” – Pinizsi Zoltán, MBH LU19 vezetőedző



FU20 I. osztály nyugat – 6. forduló
BFKA-Balatonfüred – Budai Farkasok-Rév FU20 25–25 (12–12)
„Előzetesen biztosan kiegyeztem volna az egy ponttal, hiszen egy remek csapathoz utaztunk. Több korosztályos válogatottjuk mellett csapatuk nagy része már NB I/B-s felnőtt mezőnyben is kipróbálhatta magát. Jól kezdtük a mérkőzést, az akadémisták nehezen találták a nyitott védekezésünk ellenszerét. Sajnos támadásainkba nekünk is több hiba csúszott, így nem tudtunk ellépni a szerzett labdákkal. A találkozó végig fordulatos volt, egyik együttes sem tudott két-három gólnál jobban leszakadni a másiktól. Az utolsó tíz percben végig mi vezettünk, de sajnos egy utolsó másodpercekben szerzett szabaddobás góllal egyenlítettek a fürediek. Élőben és a mérkőzést visszanézve is azt éreztem, hogy a mieink sokkal jobban akarták a győzelmet. Szerintem jobban meg is érdemeltük volna két pontot, mint az egyet, de ilyen a sport, az előző fordulókban nekünk volt picit több szerencsénk. Egy kicsit csalódottak voltak a srácok, de mondtam nekik, hogy nagyon értékes pontot szereztünk idegenben a bajnokság egyik legjobb csapata ellen, illetve hogy ilyen mentalitás, és harci kedv mellett az sem érdekelt volna, ha vereséget szenvedünk. Természetesen visszatérő hibáink voltak ismételten, ezeket próbáljuk javítani hétről hétre.”Korsós Ádám, BF-MBH Fu20 vezetőedző



LU17 I. osztály nyugat – 5. forduló
Dunaújvárosi Kohász KA – Moyra-Budaörs Handball LU17 30–28 (11–12)
„Konkrét tervekkel, pontokért utaztunk a Dunaújváros otthonába. Keményen edzettek a lányok, komolyan vették a taktikai felkészülést is, minden körülmény adott volt egy bravúrhoz. Jól kezdtük a mérkőzést, végre nem felejtettük bent magunkat az öltözőben. A tizedik percben egy súlyos játékvezetői tévedés miatt az egyik meghatározó játékosomat kiállították piros lappal, ami megbélyegezte a hátralévő játékunkat. A félidőt még egygólos előnnyel zártuk, de a második játékrész elejét megint rosszul kezdtük, mint ahogy ez már sajnos kezd megszokottá válni. A fiatal játékosok próbálták felvenni a lépést az ellenféllel, de sajnos pont nélkül maradtunk. Tisztelettel hozzátenném zárójelben, hogy addig, amíg a játékvezetők sem tudnak felnőni egy serdülő I. osztályú mérkőzés iramához, illetve a játékszabályok betartásához, addig a gyerekektől sem tudom elvárni, hogy a tanultakat hiánytalanul visszaadják egy mérkőzésen.”Kemény Andrea, MBH LU17 vezetőedző



FU18 I. osztály nyugat – 6. forduló
BFKA-Balatonfüred – Budai Farkasok-Rév FU18 40–25 (18–14)
„Az első félidőben semmi jel nem utalt arra, hogy ilyen arányú vereséget szenvedhetünk el. Voltak hibák, de jól játszottunk. A fordulás után is a hazaiak nyakán voltunk, majd utána mélyrepülésbe kezdtünk. Keressük az okokat, igyekszünk tanulni a hibáinkból, dolgozunk tovább! – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző



FU16 I. osztály – 6. forduló
BFKA-Balatonfüred – Moyra-Budaörs Handball FU16 25–20 (16–10)
„Ott tartunk jelenleg, hogy rendszer kézilabdában nem tudjuk felvenni a versenyt az ellenfelekkel, viszont amikor káoszba torkollik a játék, ott van keresnivalónk. Ennek az arányát kell majd fokozatosan felcserélnünk a rendszer játék javára. Volt pár szép egyéni megoldás, de ez még most kevés. Bőven van tennivaló! Pálos Gábor, MBH FU16 vezetőedző



OGYB LU14 I. osztály A-csoport – 2. forduló
Ferencvárosi TC – Moyra-Budaörs Handball LU14 I. 31–20 (16–11)
Moyra-Budaörs Handball LU14 I. – Angyalföldi Sportiskola 15–16 (9–8)
„A hétvégén Kisvárdán rendezték meg az U14-es kiemelt fordulót a lányoknak. Mindkét ellenfelünket láttuk már az előző fordulóban, így tudtuk, mi vár ránk. Az első mérkőzésen a Fradi ellen sok technikai hibával, tudásunk alatt játszva nagyarányú vereséget szenvedtünk. Úgy éreztem, nagyobb koncentrációval és odafigyeléssel jobban megnehezítettük volna ellenfelünk dolgát, de így nagyon sima lett. Második mérkőzésünkre az Angyalföldiek ellen igyekeztünk javítani az átlövők teljesítményén. Ahogy előzetesen gondoltuk is, egy utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen a jegyzőkönyv szerint 15-16-ra kikaptunk. Sajnos az átlövő posztokon nem tudtunk hozzátenni a mérkőzéshez. Nagy dicséret illeti a fiatalokat – még ha sok apró hibával is játszottak –, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Utólag többen is jelezték, hogy a zsűri és a játékvezetés munkája nem volt tökéletes, egy jogosan megítélt gólt nem vezettek fel a jegyzőkönyvbe és a táblára, hogy ennek mi lesz a következménye, az a közeljövőben elválik. Báthori Gábor, MBH LU14 I. vezetőedző



OGYB LU14 II. osztály VII/B – 2. forduló
Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs Handball LU14 II. 7–28 (4–12)
Moyra-Budaörs Handball LU14 II. – Pázmánd NKSE 15–10 (8–4)
„Az első mérkőzésen az Alba Fehérvár Soponya csapatával mértük össze a tudásunkat, mind támadásban, mind védekezésben jól teljesített a csapat és nagyarányú győzelmet arattunk.  Egyénileg és csapatszinten is kimagasló teljesítményt nyújtottak a lányok. A második mérkőzésünket a Pázmánd csapata ellen játszottuk, ahol több technikai hiba csúszott a játékunkba, picit döcögősen kezdtünk. Ennek következménye, hogy nehézkes volt az egész találkozó, öt hétméterest is hibáztunk, amiben a jövőben szeretném, ha előrébb lépnénk. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, mindenképpen pozitívum, hogy több felállásban is tudtunk gyakorolni. Gratulálok! Szamoránsky Anikó, MBH LU14 II. vezetőedző


OGYB FU14 I. osztály C-csoport – 2. forduló
CYEB-Budakalász – Moyra-Budaörs Handball FU14 18–17 (11–9)
Moyra-Budaörs Handball FU14 – Győri FKKA I. 17–23 (8–12)
„Vasárnap Budakalászra utaztunk U14-es fordulóra a fiúkkal. Az első mérkőzésen borzasztó fegyelmezetlenül és bizonytalanul játszottunk, így egy nyerhető mérkőzést hagytunk kicsúszni a kezeink közül. A második meccsre összeszedték magukat a fiúk, sokkal harcosabb védekezést és bátrabb támadást mutattak. Ezzel együtt sajnos alulmaradtunk egy erősebb ellenfél ellen. Rengeteget kell dolgoznunk és meg kell tanulnunk az első perctől kezdve koncentráltan és fegyelmezetten játszani. Pártos Orsolya, MBH FU14 vezetőedző



OGYB LU12 IX. csoport – 1. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU12 – ÉRD 11–13 (6–8)
Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs Handball LU12 7–17 (3–10)
„Az első bajnoki fordulónkban rögtön hazai környezetben bizonyíthattunk. Reggel az Érd korosztályos csapatával egy kiélezett, szoros meccset játszottunk. A védekezésünk végig jól működött és támadásban is sok helyzetet alakítottunk ki. A második félidőben még a vezetést is átvettük, de sajnos a végjátékban több ziccert is kihagytunk, így az ellenfelünk újból fordítani tudott. A második meccsünket a Fehérvár ellenében a mérkőzés elejétől kezdve mi irányítottunk. Keményen védekeztünk, amihez jó kapusteljesítmény társult. Támadásban voltak hibáink, de így is sikerült egy magabiztos győzelemmel zárni a fordulót. Gratulálok a lányoknak, mindenki hozzátette a részét a csapat jó teljesítményéhez! Nagy Zsuzsánna, MBH LU12 vezetőedző



OGYB FU12 VII. csoport – 1. forduló
Csepel DSE – Moyra-Budaörs Handball FU12 7–27 (5–14)
Moyra-Budaörs Handball FU12 – Budai Farkasok-Rév 44–2 (22–1)
„Hosszú felkészülést követően az első bajnoki fordulónkat játszottuk hétvégén a fiúkkal. Nagyon vártuk már, hogy éles körülmények között bontogathassuk a szárnyainkat. A srácok fegyelmezetten betartották, amit kértem tőlük mind védekezésben, mind támadásban. Sok bátorító, előremutató dolgot láttam, de nyilván bőségesen akad még feladatunk.Dolgozunk tovább! A győzelmekhez gratulálok a csapatomnak! Teimel-Mikó Gréta, MBH FU12 vezetőedző