Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
Női ifjúsági I. osztály nyugat – 20. forduló
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Pénzügyőr SE 27–27 (11–11)
„Tudatosan és tervszerűen készültünk a soron következő hazai bajnoki mérkőzésünkre a Pénzügyőr ellen, akiktől ősszel még ötgólos vereséget szenvedtünk. A legnagyobb hangsúlyt a védekezésünkre, illetve az ellenfél kulcsjátékosainak hatékony semlegesítésére fektettük. Az elképzeléseink azonban csak részben valósultak meg. Nem kaptunk sok gólt ugyan, de amik mégis megzörgették a kapunkat, pont azokat szerettük volna elkerülni. Tovább nehezítette a dolgunkat az ellenfél kapusa, aki az amúgy is remek teljesítményét még további négy üres kapus góllal koronázta meg. Küzdöttünk becsülettel, de csak nem tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést, amely már csaknem elúszni látszott, ám 40 másodperccel a vége előtt két gólos hátrányt sikerült bravúrosan ledolgoznunk, így összességében örülök az egy pontnak!” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző
Pest megyei női I. osztály negyeddöntő – 1. mérkőzés
Gyáli BKSE – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági 20–34 (12–17)
„A Pest megyei bajnokság első negyeddöntős mérkőzésére Gyálra látogattunk egy hektikus, sok energiát mozgósító ifi mérkőzés másnapján. Tiszteltük az ellenfelünket, ezért szinte a legerősebb kerettel vágtunk neki az ütközetnek. Várható volt, hogy nem lesz sétagalopp a találkozó eleje, de ennél magabiztosabb játékra számítottam. A hazaiak becsületesen küzdöttek, csak a második félidőben tudtuk igazán realizálni azt a különbséget, ami ebben a felállásban a két csapat között lehet. Készülünk a pénteki visszavágóra.” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző
Férfi ifjúsági I. osztály nyugat – 20. forduló
Várpalotai BSK – Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági 33–26 (17–12)
„Az utóbbi időben folyamatosan javult a játékunk, márciusban több nagy csapatnak is sikerült borsot törni az orra alá. A tabellára tekintve, az előző fordulókban mutatott játék alapján és a Várpalotával ősszel vívott párharcunkból kiindulva csakis a győzelem volt elfogadható ezen a találkozón. Több hiányzóval utaztunk a Gál Gyula Sportcsarnokba, ennek ellenére egy pillanatig nem aggódtam a két pont sorsáról. A mérkőzés elején elmondtam, hogy félgőzzel nem fog menni. A bemelegítésnél sajnos már látszódott, hogy valami nincsen rendben, három-négy játékost külön figyelmeztettem, hogy ez így kevés lesz. A mérkőzés elején felváltva potyogtak a gólok, elöl könnyedén tudtunk helyzeteket kialakítani, ám védekezésben nem voltunk elég feszesek. Hátul folyamatosan hibáztunk, rosszul helyezkedtünk, elszámoltuk magunkat, hiányoztak az ütközések és a kommunikáció. Elöl eközben több butaságot is vétettünk, ziccereket hibáztunk, amitől egyre jobban elbizonytalanodtunk, ellenfelünk pedig vérszemet kapott. A vendéglátók türelmesen játszottak a kapunk előtt és rendre utat találtak oda, a 16. percre már 11 gólt szereztek, eljött az időkérés ideje (11-8). Védekezési rendszer váltása után hátul ugyan feljavultunk, elől viszont rendre belehibáztunk, így a szünetre ötgólos hátránnyal vonulhattunk. Sajnos a fejmosás se sikerült jól részemről, hiszen nemhogy felzárkózni nem tudtunk, ellenfelünk csak távolodott. A hazaiak az első pár percet leszámítva végig vezettek és teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót. Roppant csalódott voltam a mérkőzés után, nem igazán tudtam hova tenni egy-egy játékos teljesítményét, de legfőképpen hozzáállását. Egy csapat vagyunk ilyenkor is, remélem sikerült leszűrnünk a tanulságokat ebből a kudarcból és a következő hetekben ismét a jobbik arcunkat mutatjuk.” – Korsós Ádám, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző
Budapest I. osztály – 19. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – SC Squadra Buda 30–26 (9–12)
„A dobogó harmadik fokán tanyázó SC Squadra Buda együttese várt ránk. Az első játékrészben elég hektikusra sikerült a játékunk, sok kimaradt ziccer hátráltatott bennünket. Indokolatlanul tartottunk az ellenfelünk fizikai fölényétől. A fordulást követően magunkra találtunk és felvettük a kesztyűt. A végjátékra visszakapaszkodnunk a meccsbe és kezünkbe vettük az irányítást. Ellenfelünk agresszív játékát a három piros és egy kék lap is jól jelzi.” – Tuba Kovács Ervin, BF-MBH serdülő fiú vezetőedző
Serdülő lány I. osztály nyugat – 20. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – Pénzügyőr SE 29–28 (14–19)
„Hamar beigazolódott az előzetes várakozásom, miszerint izzasztó derbi vár ránk. 12 perc játék után 2–9 állt az eredményjelzőn… Megpróbáltuk rendezni a sorokat egy időkéréssel, de ennek sem lett túl látványos eredménye. Már mindenki pályára lépett, de a sok ismeretlenes egyenlet megoldó képletét sajnos nem találtam a félidő végéig, így a szünetre ötgólos hátránnyal vonultunk. Hornyák Ágival a szünetben megpróbáltunk lelket önteni a lányokba, nyomatékosítottuk, hogy a második félidőnek a védekezés lehet a kulcsa. A folytatásban mi kezdtük jobban, fej-fej mellett meneteltünk egészen az 56. percig. Ekkora hárommal ellépett az ellenfél, de a végjátékban egységes csapatjátékkal és remek kapus teljesítménnyel meg tudtuk fordítani a mérkőzést. A második félidőben remek taktikai fegyelemmel játszottak a lányok, Spinner Jázmin védései pedig erőt adtak a csapatnak. Gratulálok az emlékezetes győzelemhez, küzdeni tudásból jeles!” – Kemény Andrea, MBH serdülő lány vezetőedző
Serdülő lány II. osztály nyugat – 17. forduló
Százhalombattai VUK SE – Moyra-Budaörs Handball serdülő lány II. 44–31 (22–16)
„Sajnos ezúttal sem sikerült kellőképpen ráhangolódni a mérkőzés kezdetére, így az első perctől fogva futhattunk az eredmény után. Összességében egy nagy iramú találkozón vagyunk túl, ahol a lányok a végsőkig küzdöttek és minden tőlük telhetőt megtettek. A támadó játékunkkal elégedett vagyok, szép összjátékokat láttam, 31 lőtt góllal sok esetben meccset lehet nyerni. Védekezésben hiányoltam a megállító faultokat, illetve a megfelelő agresszivitás sem volt meg mindenkiben. A második félidőben az egyetlen kapusunk sajnos megsérült, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat. Ezúton is gyors és teljes felépülést kívánunk Máthé Máriának!” – Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány II. vezetőedző
Serdülő fiú I. osztály nyugat – 20. forduló
Éles KISE – Budai Farkasok-MBH serdülő fiú 33–30 (16–13)
„Reménykedtünk benne, hogy meg tudjuk ismételni a hazai döntetlent. Ennek megfelelően az első félidőben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Jól is alakultak a dolgok, de az első félidő végére sok buta hiba miatt elengedtük őket. Sajnos a játék képe a második félidőben sem változott sokat, buta fegyelmezetlenségeket követtünk el. Kemény játékkal visszakapaszkodtunk a meccsbe, de a végjáték számunkra kedvezőtlenül alakult.” – Tuba Kovács Ervin, BF-MBH serdülő fiú vezetőedző
Serdülő fiú II. osztály nyugat – 17. forduló
Moyra-Budaörs Handball U16 fiú – Éles KISE 29–31 (11–17)
„Kettős fronthatás miatt elmaradt az újabb bravúr, az első félidőben lassan, körülményesen és ötlettelenül kézilabdáztunk, a védekezésünk sem állt össze. A második játékrészben jobban tetszett az általunk mutatott játék, de ez messze volt attól amit edzésen látok. Van mit javítani, három nap múlva újra játszunk, jó csapat ellen. Igyekszünk egyet előre lépni!” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző
U16 fiú I. osztály – 19. forduló
PLER-Budapest – Moyra-Budaörs Handball U16 fiú 22–18 (13–11)
„Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, végig méltó ellenfelei voltunk a dobogóra pályázó PLER-nek. Egy kicsit jobb átlövő teljesítménnyel még szorosabb lehetett volna, de így sem vagyok elégedetlen. Tudjuk, van min javítani, ezen leszünk a továbbiakban is.” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző
OGYB U14 lány I. osztály alsóház – 2. forduló
Váci NKSE – Moyra-Budaörs Handball U14 lány 16–18 (10–8)
Moyra-Budaörs Handball U14 lány – Kalmár DSE 25–22 (15–9)
„Sokat utaztunk, de maximálisan megérte, két nagyszerű mérkőzést játszottunk Hódmezővásárhelyen. A sérülések, betegségek sajnos előzetesen nem kíméltek minket, de a lányok ezen is ügyesen felülkerekedtek. Le a kalappal a hozzáállásuk előtt! A Vác ellen a második félidőre összeállt a védekezés és hősiesen fordítani tudtunk. A Balmazújváros ellen gyors , lendületes játékkal végig vezetve, magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a lányoknak!” – Teimel-Mikó Gréta, MBH U14 lány vezetőedző
OGYB U14 fiú I. osztály alsóház – 2. forduló
Győri FKKA – Moyra-Budaörs Handball U14 fiú 19–32 (8–16)
Moyra-Budaörs Handball U14 fiú – Mezőkövesdi KC 15–20 (9–9)
„Hazai pályán folytatódott a korosztályos bajnokság számunkra. A győriek ellen kellő lendülettel kézilabdáztunk, támadásban eredményes és látványos megoldásokat választottunk. Hátul a védelemben voltak ugyan fájó kihagyások, de jó kapusteljesítmény kompenzálta mindezt. Sajnos a Mezőkövesd ellen nem sikerült a reggeli előremutató játékot megismételni. Küzdelmes mérkőzés volt rengeteg hibával, amiből tanulnunk kell. Dolgozunk tovább!“ – Földes Viktória, MBH U14 fiú vezetőedző
OGYB U12 lány VIII. csoport – 7. forduló
Moyra-Budaörs Handball U12 lány – Ferencvárosi TC 24–12 (15–8)
Pázmánd NKSE – Moyra-Budaörs Handball U12 lány 15–19 (5–9)
„Izgatottan vártuk már a „rangadót“, hiszen a Fradi ellen játszani mindig nagy dolog. Láttam a lányok csillogó szemében az elszántságot, a mérkőzés komolyságát és a bizonyítani akarást. A kemény, agresszív védekezés és a magabiztos támadás vezetett minket sikerhez. Nagyon büszke vagyok a lányaimra! Minden erőt kivett a csapatból az első meccs, így a második összecsapáson félgőzzel mentünk előre. Ekkor is mi hagytuk el győztesen a pályát, de sokkal inkább az első összecsapásból építkezünk!“ – Hornyák Ágnes, MBH U12 lány vezetőedző
- Utánpótlás
- Férfi ifjúsági
- Hírek
- Kiemelt
- Nepszeru
- Női ifjúsági
- OSB fiú
- OSB lány
- U12 lány
- U14 fiú
- U14 lány
- U16 fiú