12. heti utánpótlás panoráma

0
1230

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Női ifjúsági I. osztály nyugat – 19. forduló
Győri ETO KC – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági 27–22 (14–6)
„Felemelő érzés volt a hétközi fordulóban az Audi Arénában pályára lépni, ráadásul a Győr szinte a legerősebb összeállításában fogadott minket. Voltak problémáink a felkészülés során, de mégis bíztunk benne, hogy sikerülhet újabb bravúr pontokat szerezni. Sajnos ezúttal is rosszul kezdtük a mérkőzést, míg a hazaiak nagyon koncentráltan lendültek játékba. Egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni a védekezésükkel, ráadásul a pocsék lövőformánk sem segítette a helyzetünket. Mindössze hat gólra voltunk képesek az első játékrészben, ami eddig a leggyengébb teljesítményünk az egész szezonban. A félidőben rendeztük valamelyest a sorokat, így meg tudtuk nyerni a második harminc percet. Ezúttal nagyon kevés jó teljesítményt nyújtó játékosunk akadt. Hamar össze kell szednünk magunkat, mert szerdán fontos hazai találkozó vár ránk.” Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző


Férfi ifjúsági I. osztály nyugat – 19. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – Csurgói KK 28–26 (13–15)
„Négy ígéretesen sikerült bajnoki ütközet után mindenképpen szerettük volna folytatni a jó sorozatot a mutatott játék tekintetében. Az ezt megelőző bajnokinkon már történt előrelépés a kapott gólok számát tekintve. Tudtuk, hogy ezt kell tartani vagy tovább javítani ahhoz, hogy a Csurgó csapata ellen is eredményesek lehessünk. Az első játékrészben sem játszottunk rosszul, azonban a védekezésünkbe több olyan hiba is becsúszott, amelyek elkerülhetőek lettek volna, ha tartjuk magunkat a megbeszéltekhez. Nyitott védekezéssel próbáltuk megfordítani a második félidőben a mérkőzést, ami olyannyira jól sikerült, hogy nem egész nyolc perc után (7:1) már mi vezettünk négy góllal. A jól működő védekezésünk hibáit többször javította De Ridder Robert a kapuban, ami további önbizalmat adott a védőknek abban, hogy jó az, amit csinálnak. Az 50-58. perc között csupán egyszer voltunk eredményesek, így a mérkőzés hajrájára utolértek minket a vendégek. Ebben a nehéz periódusban is sikerült csapatként dolgozni, aminek két pont lett az eredménye. A második félidei jó védekezésünk és kapusteljesítményünk mellett szükség volt a győzelemhez Oldal Zsombor gólerős játékára is. Igyekszünk ezen az úton maradni!” Korsós Ádám, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző 


Budapest I. osztály – 16. forduló
Rév II-Soroksár – Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági 31–28 (16–14)
„Vasárnap a Rév II-es csapata ellen folytattuk a Budapest I-es küzdelmeket. Kevesen voltak, viszont annál nagyobb akarattal vetették bele magukat a mérkőzésbe a srácok.  Futottunk,  jó tempót diktáltunk,  ám a négy darab kihagyott hétméteres és a szélről való gólképtelenségünk megpecsételte a sorsunkat. Tanulságos hatvan perc volt, dolgozunk tovább!” –  Teimel Róbert, BF-MBH szakmai vezető


Serdülő lány I. osztály nyugat – 19. forduló
Győri Audi ETO KC I. – Moyra-Budaörs Handball serdülő lány 27–20 (15–13)
„Ismét hétközi mérkőzésen kellett megmérettetni magunkat, ezúttal a Győri ETO KC I. számú korosztályos csapata látott minket vendégül. Darabosan lendültünk bele a mérkőzésbe, ugyanakkor nyolc percig egész ígéretes játékot mutattunk. Sajnos ez nagyon kevés, miután hatvan perc a teljes játékidő. Sok eladott labda, technikai hiba jellemezte a játékunkat egész mérkőzés alatt. A félidőre kétgólos hátránnyal vonultunk. A második játékrész hetedik percéig nem tudtuk a helyzeteinket gólra váltani, szinte csak lerohanás gólokat kaptunk az eladott labdáinkból. Sajnos a lányok éles körülmények között nem hisznek eléggé magukban, pedig edzéseken mindent helyzetet jól alkalmaznak, használják a tanult technikai és taktikai elemeket. Zsinórban a harmadik mérkőzést veszítjük el, remélem, a következő találkozón hazai pályán ki tudunk mászni a gödörből.” Kemény Andrea, MBH serdülő lány vezetőedző


Serdülő lány II. osztály nyugat – 16. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány II. – Mosonmagyaróvári KC 28–40 (14–20)
„Negyed órán át voltunk egyenrangú ellenfelei a mosonmagyaróvári csapatnak, sajnos utána teljes leblokkolás jellemezte a játékunkat. Rengeteg labdakezelési hibát vétettünk, amiből könnyen lerohantak minket. A szünetben próbáltuk rendezni a sorainkat, támadásban a második játékrészben már voltak értékelhető dolgaink, amelyek a jövőre nézve bizakodásra adnak okot. Védekezésben mindenképpen fel kell keményednünk a hátralévő találkozókon. Dolgozunk keményen továbbra is és próbálunk a hibánkból tanulni.” Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány II. vezetőedző 

Serdülő fiú II. osztály nyugat – 16. forduló
Várpalotai BSK – Moyra-Budaörs Handball U16 fiú 42–24 (19–12)
„Több sérülés, betegség hátráltat jelenleg bennünket, tartalékosan érkeztünk a mérkőzésre, ugyanakkor ez mégsem magyarázat erre a teljesítményre. Gyenge védekezés, váltási hibák, besegítések hiánya, pontatlan támadások elöl… Összességében úgy érzem, hogy fejben nem voltunk jelen a mérkőzésen. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Előre tekintünk!” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző


U16 fiú I. osztály – 18. forduló
Moyra-Budaörs Handball U16 fiú – Optimum Solar-Békési FKC 30–20 (13–5)
„Előzetesen mi voltunk a két pont várományosai. Ehhez méltó első félidőt produkáltunk, csupán ötször vették be a kapunkat a szünetig. A fordulást követően ugyanakkor többször kihagyott a koncentrációnk, ami sok pontatlanságot eredményezett elöl és hátul egyaránt. Ezeken igyekszünk javítani a közeljövőben, a győzelemhez természetesen gratulálok a srácoknak!” – Pálos Gábor, MBH U16 fiú vezetőedző


OGYB U15 lány I. osztály felsőház – 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball U15 lány – Győri ETO KC 18–22 (7–12)
Debreceni VSC – Moyra-Budaörs Handball U15 lány 21–13 (14–8)
„A felsőházi rájátszás második fordulójában Debrecenbe utaztunk, ahol a Győri ETO KC és a hazaiak utánpótlás csapata várt ránk. Az első mérkőzésen a kötelező cseréig jól muzsikáltak a lányok, betartották a megbeszélt taktikai utasításokat. A csere után a fiatalabbak egy kicsit megilletődötten folytatták az első félidőt. Védekezésben fegyelmezetlenségeinket sajnos két perces kiállítások követték. Öt hétméteresünk maradt ki, ami a mérkőzés végelszámolásánál nagyon hiányzott. A második félidei játékért dicséret illeti a lányokat, az ilyen meccsekből lehet igazán sokat profitálni. A hazaiak elleni ütközet során az ellenfél magas, megtermett játékosaival és a játékvezetőkkel is meg kellett küzdenünk. Végig kezében tartotta az irányítást a Loki, de tisztes helytállást mutattak a lányok, támadásban és védekezésben is voltak jó periódusok, szép megoldások. Dolgozunk tovább, és megpróbálunk minden pályán töltött percből tanulni.” Kemény Andrea, MBH U15 lány vezetőedző


OGYB U15 fiú I. osztály alsóház – 3. forduló
ETO-SZESE Győr – Moyra-Budaörs Handball U15 fiú 31–26 (13–14)
Moyra-Budaörs Handball U15 fiú – PSN Zrt. 27–29 (14–14)
„Sajnos több alapemberünk sem tudott velünk utazni Békésre szombaton. Azonban ez nem lehet kifogás! Mindkét mérkőzésen a valós tudásunk alatt teljesítettük. Lehet a korai kelés? Lehet a hosszú út? Kifogás mindig van, de a pályát azért nem szántjuk fel, ha nem muszáj. Kicsit rendet kell tenni a fejekben, mert ez édes kevés lesz a következő fordulóban. Elgondolkozunk és dolgozunk tovább!” Teimel Róbert, MBH U15 fiú vezetőedző


OGYB U13 lány X. csoport – 7. forduló
Budai Farkasok – Moyra-Budaörs Handball U13 lány 32–10 (16–4)
Moyra-Budaörs Handball U13 lány – Pilisvörösvári KSK 11–14 (8–6)
„Az első meccsen egy mindig jó erőkből álló csapattal játszottunk. Még mindig óriási különbség van a két alakulat között, de dolgozunk rajta, hogy legközelebb tudjunk faragni az eredményen. A második meccs jól indult, ám a második félidőben szerzett három találattal nem lehet meccset nyerni.” – Teimel-Mikó Gréta, MBH U13 lány vezetőedző


OGYB U13 fiú IX. csoport – 7. forduló
Dunaharaszti MTK – Moyra-Budaörs Handball U13 fiú 7–31 (3–19)
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – SZHB VUK SE 32–12 (16–4)
„Komolyabb ellenállást nem mutatott egyik ellenfelünk sem a hétvégén. A fiúk így is becsülettel tették a dolgukat, többen is játszhattak olyan pozícióban, ahol kevesebbet szoktak. Gratulálok a csapatomnak!” – Földes Viktória, MBH U13 fiú vezetőedző


Kisiskolás U11 lány IX. csoport – 6. forduló (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – Emericus SE
Budafoki KSE – Moyra-Budaörs Handball U11 lány
„A megszokottnál alacsonyabb létszámban vettünk részt a fordulón, így mindenkinek több játéklehetőség jutott, akár több poszton is kipróbálhatták magukat a gyerekek. Az első mérkőzésén a megbeszéltek szerint mindenki agresszíven védekezett, labdaszerzésből indítottunk vagy nyugodtan felvittük a labdát és helyzetig játszottunk. A második meccs végig izgalmas volt, nagyot küzdöttek a lányok. Ezekből a mérkőzésekből tudunk tovább fejlődni. Gratulálok az egész csapatnak!” Nagy Zsuzsánna, MBH U11 lány vezetőedző 


Kisiskolás U11 fiú VII. csoport – 6. forduló (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U11 fiú – Halásztelki BSE
Moyra-Budaörs Handball U11 fiú – Treff 07 SE
„A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a hétvégi érdi forduló. A fiúk izgatottan várták, hogy újra pályára léphessenek, a tudásuk legjavát adták. Sajnos komolyabb ellenállással ezúttal sem találkoztunk, mind a két meccsen negyven találatig jutottunk, míg a mi kapunk szinte érintetlen maradt. Lelkesen dolgozunk tovább!” Hornyák Lajos, MBH. U11 fiú vezetőedző

(Fotó: Bodnár Lajos és Pató Ferenc)