11. heti utánpótlás panoráma

0
1101

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Női ifjúsági I. osztály nyugat – 18. forduló
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – NEKA II. 28–31 (15–15)
„Az utóbbi hetekben kifejezetten jó formát mutatott a csapat, így méltán bízhattunk benne, hogy hazai pályán meg tudjuk szorongatni a dobogóra esélyes NEKA II-t. A kezdő sípszó utáni szakaszba ismét belealudtunk, de sikerült valamelyest stabilizálnunk a játékunkat. A mérkőzés forgatókönyve szinte ugyanúgy alakult, mint a Siófok ellen, hiszen a második félidő elején még a vezetést is átvettük. Ebben a periódusban úgy érzem, meg tudtuk volna fogni a vendégeket, ám sajnos a sorozatosan elkövetett buta hibáinkat kihasználta ellenfelünk, így szoros vereséget szenvedtünk. Több lehetett volna ebben a mérkőzésben, ha a döntő szituációkban kevesebbet bakizunk elöl. Dolgozunk tovább!” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző


Budapest I. osztály – 17. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – BVSC-Zugló 31–37 (17–18)
„A héten nem volt ifjúsági bajnoki mérkőzésünk, így azt gondoltam, jól fogja szolgálni a felkészülésünket ez a találkozó. Sajnos rajtam kívül csak egy-két játékos volt egy hullámhosszon e tekintetben. A többiek mintha szívességet tettek volna, hogy megjelentek, már aki volt olyan kedves és eljött. Egy szép győzelmet követően néhányan elhitték, hogy nagyon jók vagyunk, de ideje visszaszállni a földre és dolgozni tovább. Ezen a mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy akarat nélkül nem lehet védekezni, védekezés és kapusteljesítmény nélkül pedig nem lehet meccset nyerni.” – Korsós Ádám, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző


Serdülő lány I. osztály nyugat – 18. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – Dabas KC VSE 23–24 (15–13)
„Hétközi fordulón vegyes előjelekkel fogadtuk Dabas csapatát. Nem számítottam könnyű mérkőzésre, miután ellenfelünk az utóbbi fordulókban remek teljesítményt nyújtott. Az első félidő döcögősen indult, ugyanakkor a félidőre még előnnyel tudtunk vonulni. A lányok sajnos ezúttal sem tudták pályára vinni az edzésen gyakoroltakat, lelketlenül, hitetlenül játszottak. Az ellenfél ezt kihasználva, sok alázattal és játszani akarással haza tudta vinni a két pontot. Bízom benne, hogy nem csak nekem fájt ennyire ez a vereség!” – Kemény Andrea, MBH serdülő lány vezetőedző


Serdülő lány II. osztály nyugat – 15. forduló
Győri ETO KC III. – Moyra-Budaörs Handball serdülő lány II. 43–29 (25–13)
„Szombaton Győrben folytatódott számunkra a bajnokság. Betegség és sérülés végett mindösszesen kilenc hadra fogható játékosom volt. Az első félidőben kicsit megilletődötten kézilabdáztunk, viszont a fordulást követően több olyan momentum is volt ami dicsérendő, védekezésben és támadásban egyaránt jól teljesítettünk. Imre Zsófia játéka mindenképpen említésre méltó. Eredménytől függetlenül nagyon büszke vagyok a társaságra, hisz mindent kiadtak magukból a lányok. Gratulálok!” – Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány II. vezetőedző


OGYB U14 lány I. osztály alsóház – 1. forduló
Moyra-Budaörs Handball U14 lány – Alba Fehérvár KC 13–13 (7–7)
Hódmezővásárhelyi LKC – Moyra-Budaörs Handball U14 lány 19–18 (10–5)

„Hazai pályán kezdődtek meg a tavaszi U14-es küzdelmek. A korai első meccsen még elég álmos volt a társaság, nem volt meg a kellő lendület, sok hiba jellemezte a játékunkat, de a végén helyén volt a lányok szíve és a hajrában döntetlenre mentették a találkozót. A második meccsen már felfokozottabb volt a  hangulat. Nagyon szépen jöttünk vissza a meccsbe egy jobb, agresszívabb védekezéssel, könnyű gólokat szerezve. Gratulálok a lányoknak a hétvégi teljesítményükhöz!”Teimel-Mikó Gréta, U14 lány vezetőedző


OGYB U14 fiú I. osztály alsóház – 1. forduló
Diósdi DSE – Moyra-Budaörs Handball U14 fiú 32–19 (17–9)
Moyra-Budaörs Handball U14 fiú – Angyalföldi Sportiskola 15–20 (10–10)

„Hosszú szünet után Győrben kezdtük a korosztályos I. osztály alsóházi küzdelmeit. Sajnos kevés pozitívumot lehet kiemelni a két mérkőzésünkből, teljesen dekoncentrált volt a csapatom. Támadásban pontatlanok voltunk, rossz döntéseket hoztunk. Újra kell tanulnunk védekezni, mert annak hiányában nem fogunk meccset nyerni. Dolgozunk tovább, hogy a következő fordulókban bebizonyítsuk, ennél többre vagyunk képesek.” – Földes Viktória, MBH U14 fiú vezetőedző


OGYB U12 lány VIII. csoport – 6. forduló
Moyra-Budaörs Handball U12 lány – ÉRD 22–25 (12–13)
Malév SC 1. – Moyra-Budaörs Handball U12 lány 9–36 (5–15)

„Ahogy korábban, most is beigazolódott hogy a kora reggeli meccseken nem tudunk koncentrálni és felpörögni. Mindemellett sérült, beteg kulcsjátékosaink hiánya is előre érződött a játékunkon. Sajnos mindezért most sem tudtunk igazán eredményesek lenni az érdiek ellen. A második összecsapás más jellegű volt, itt a biztos győzelem mellett több elképzelésünket is tudtuk gyakorolni, finomhangolni éles körülmények között. Egyes játékosok kipróbálhatták magukat más pozíciókban is.” – Hornyák Ágnes, MBH U12 lány vezetőedző


OGYB U12 fiú VII. csoport – 6. forduló
Kőkúti Sasok DSE – Moyra-Budaörs Handball U12 fiú 25–23 (17–14)
Moyra-Budaörs Handball U12 fiú – Esztergomi Oroszlánok KSC 27–24 (13–15)

„Pártos Orsit helyettesítve vehettem részt fiai vasárnapi szigetszentmiklósi fordulóján. Sokuk nem ismeretlen számomra, hisz többen nálam kezdték a kézilabdát, így jó élmény volt újra velük dolgozni. Mivel mesélték, hogy az őszi fordulóban kikaptak ettől a két csapattól, azt kértem tőlük, hogy adjanak bele mindent, védekezzenek keményen és a legfontosabb, élvezzék a játékot, aztán majd meglátjuk, mit hoz a vége. Mindkét meccsen nagyon kemény védekezés mellett szuper megoldásokat láttam támadásban, Mindez sajnos az első meccsen nem volt elég, de a másodikon nyertesen hagytuk el a pályát. Összességében nagyon büszke voltam rájuk, nagyon jó látni, mennyit fejlődtek az évek alatt!” – Zsigmond Vivien, MBH edző


Kisiskolás U10 lány IX. csoport – 3. forduló (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U10 lány – Alsónémedi SE
Gyömrői KA – Moyra-Budaörs Handball U10 lány

„Egy nagyon jó hangulatú fordulót zártunk a hétvégén. Mindkét mérkőzésen fegyelmezetten és nyugodtan játszottak a lányok. Sokszor egy az egyben kerekedtünk felül ellenfelünkön, valamint védekezésben sok labdát szereztünk. Bátor indítások, gyors gólok jellemezték a játékunkat. Nagyon elégedett vagyok a lányokkal, mindenki maximálisan odatette magát!” – Nagy Zsuzsánna, MBH U10 lány vezetőedző