Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
Pest megye I. osztály – 4. forduló
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Gyáli BKSE 43–18 (19–8)
„Átfogó szakmai értékelésbe nem kezdenék egy ilyen nagy arányú, gólzáporos győzelem után, melyen tudtuk, hogy ellenfelünk nem épp a legerősebb összeállításában lépett pályára. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, hogy az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is megkapták az esélyt, valamint, hogy minden mezőnyjátékosunk kapuba talált legalább egyszer!” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző
OGYB LU15 I. osztály A-csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball U15 lány – Pénzügyőr SE 29–22 (13–12)
Tempo KSE – Moyra-Budaörs Handball U15 lány 22–32 (12–19)
„Beragadtunk a kezdésnél, sok helyzetünk kimaradt és a védekezésünk sem akart igazán összeállni. Időkérés után sikerült rendezni a sorokat, összeszedetten, a taktikai utasításokat betartva kezdtünk kézilabdázni. Jó volt látni, hogy igazi csapatként funkcionáltak a lányok. A Tempó elleni találkozót jól kezdtük, a remek kapusteljesítmény is sokat hozzátett a félidei 7 gólos előnyhöz. A fordulást követően kihagytunk pár helyzetet, ami megtörte egy kicsit a játékunkat, de a végére bebiztosítottuk a győzelmet. Szívből gratulálok a lányoknak a hétvégi teljesítményükhöz!” – Kemény Andrea, MBH U15 lány vezetőedző
OGYB FU15 I. osztály A-csoport – 3. forduló
Bp. Elektromos SE – Moyra-Budaörs Handball U15 fiú 34–19 (13–11)
Moyra-Budaörs Handball U15 fiú – Budakalász 21–19 (9–13)
„Az Elektromos SE ellen érthetetlen, sokszor földön kívüli dolgokat műveltünk a pályán. A mai napig nem is értem pontosan, mi történhetett, de akaratgyengén, félve, hitehagyottan kézilabdáztunk. A hibákból tanulva, ezt a mérkőzést nagyon gyorsan a hátunk mögött kellett hagynunk. A második mérkőzésen egészen más arcunkat mutattuk, szépen, koncentrált játékkal, felszántva a pályát dolgoztunk. Meg is lett az eredménye, gratulálok a fiúknak, ez már kézilabda szagú volt.” – Teimel Róbert, MBH U15 fiú vezetőedző
OGYB LU13 X. csoport – 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball U13 lány – ÉRD II. 11–15 (6–10)
Emericus SE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány 6–27 (2–14)
„Nehezen érkeztünk meg testben és lélekben Érdre. Álmosan kezdtünk és ez meg is látszott az eredményen. A fordulást követően mutatott játékunk reményteljes, ez alapján más végeredmény is születhetett volna, ha a helyzeteinket nagyobb százalékban értékesítjük. A második meccsen dinamikus játékkal sikerült felülmúlni az ellenfelet, örülök, hogy mindenkinek sikerült bevenni az ellenfél hálóját. Megyünk tovább!” – Teimel-Mikó Gréta, MBH U13 lány vezetőedző
OGYB FU13 IX. csoport – 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – VAX KE Sárbogárd 21–15 (12–9)
SZHB VUK SE – Moyra-Budaörs Handball U13 fiú 10–18 (7–7)
„Kifejezetten ügyes sárbogárdi együttessel találtuk szembe magunkat Simontornyán. A terveinkkel ellentétesen alakult a kezdés, ám még az első félidőben sikerült rendezni a sorokat. A védekezésünk rendben volt, támadásban bizonytalanok voltunk és pontatlanok a befejezéseknél. A hatos falas védekezésünk jól működött, ebből tudtunk gyors gólokat lőni, így a győzelmünk nem forgott veszélyben. A második meccsünkre rányomta a bélyegét a korai kelés, a két meccs közötti hosszabb pihenő. Nehezen pörögtünk fel, ebben nem voltak segítségünkre ellenfeleink sem, akik álló kézilabdát játszottak. Elsősorban a fordulást követő hatékony védőmunkának köszönhetjük, hogy sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést.” – Földes Viktória, MBH U13 fiú vezetőedző
OGYB LU11 IX. csoport – 1. csoport (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – Emericus SE
Szigetszentmiklós NKSE – Moyra-Budaörs Handball U11 lány
„A lányok nagy izgalommal várták az első bajnoki mérkőzéseiket. Legtöbbjük fiatalabb a korosztálynál, ezért is büszkén mondhatom, hogy egészen jól sikerült az első megmérettetésük. Védekezésben sok labdát szereztünk és támadásban is voltak kiváló egyéni megoldásaink. Mindkét meccsen jobbnak bizonyultak ellenfeleiknél. Hatalmas gratuláció az egész csapatnak!” –Nagy Zsuzsánna, MBH U11 lány vezetőedző
OGYB FU11 VII. csoport – 1. csoport (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U11 fiú – Kőkúti
Moyra-Budaörs Handball U11 fiú – Grundfos Tatabánya KC-Tarján
„Nagyon vártuk már, hogy éles körülmények között bizonyíthassuk a rátermettségünket. Álmoskás kezdés után a fiúk belelendültek és kifejezetten szép dolgokat mutattak. Nagy örömömre, több edzésen gyakorolt elemet viszontláttam. Hosszú még az út előttünk, de remek kezdet volt. Gratulálok a srácoknak!” – Hornyák Lajos, MBH U11 fiú vezetőedző
