Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.
Serdülő lány I. osztály – 14. forduló
Győri Audi ETO KC II. – Moyra-Budaörs Handball serdülő lány I. 19–25 (9–12)
„A hétközi fordulón egy végsőkig kiélezett mérkőzésen a Győri Audi ETO KC II. vendégeként sikerült győzelmet aratnunk. A találkozó elejétől kezdve nagyon akartak a lányok, ami döntőnek bizonyult. Védekezésben folyamatosan széttördeltük az ellenfelünket és emellé remek kapusteljesítmény is párosult. Támadójátékunk is dicsérendő, minden taktikai utasítást betartott a csapat. Nagyon büszke vagyok a lányokra, minden hadra fogható játékosom a maximumot nyújtotta és igazi, nagybetűs csapatként diadalmaskodtunk. Szívből gratulálok!” – Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány vezetőedző
Serdülő fiú I. osztály – 11. forduló
BFKA-Veszprém – Moyra-Budaörs Handball serdülő fiú I. 20–21 (12–12)
„Végre megtört a jég és sikerült átlépnünk a saját árnyékunkat. Gratulálok az egész csapatnak, mert nagyot küzdöttek a mérkőzés során, megérdemelten győztük le a Veszprémet. Jól kezdtük a meccset és végig fegyelmezetten, agresszívan védekeztünk. Támadásban helyzetig játszottunk és ez meghozta az eredményt. Gratulálok még egyszer!” – Tuba Kovács Ervin, MBH serdülő fiú vezetőedző
U16 fiú F-csoport
Moyra-Budaörs Handball U16 fiú – Hort SE 36–14 (16–7)
Moyra-Budaörs Handball U16 fiú – PLER 31–31 (13–20)
„A héten két U16-os mérkőzés várt ránk. Csütörtökön a Hort ellen léptünk pályára. A csapat minden tagja lehetőséget kapott a bizonyításra és úgy gondolom, mindenki élt is a kínálkozó lehetőséggel. Végig magabiztosan kézilabdázva sikerült győzelmet aratnunk. Szombaton komoly rangadó várt ránk, az igen jó erőkből álló, veretlen csoportelső PLER látogatott hozzánk. Sajnos a mérkőzést nem sikerült úgy kezdenünk, ahogy szerettük volna, ellenfelünk szinte átgázolt rajtunk, rövid idő alatt tetemes előnyre tettek szert. Ugyan voltak próbálkozásaink a felzárkózásra, de hol a támadásban elkövetett gyermeteg hibáink, hol a védekezésünk puhánysága nem tette lehetővé, hogy igazán közelebb kerüljünk. A második félidőre hétgólos hátrányban fordultunk, amit a félidő közepéig nem is sikerült csökkenteni. Aztán szép lassan elkezdtük lefaragni a hátrányunkat. Az utolsó három percre látótávon belülre kerültünk, három gólra közelítettük meg riválisunkat, de a java még hátra volt. Óriásit hajrázva, tíz másodperccel a vége előtt egy hétméterest értékesítve az egyenlítés is összejött, így sikerült itthon tartanunk egy pontot. Az eredmény komoly fegyvertény, nagy teljesítmény, de a hibáinkat is ki kell majd elemezni, tanulni kell belőle. Most viszont minden elismerésem a játékosainké, jó volt látni, mennyire küzdenek egymásért, büszke vagyok rájuk, ilyen egy igazi nagybetűs csapat.” – Csik Ákos, MBH U16 fiú vezetőedző