Utánpótlás körkép

0
692

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

Férfi ifjúsági I. osztály nyugat – 3. forduló
Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági – Szigetszentmiklósi KSK 26–24 (10–14)
„Az előzetes várakozásoknak megfelelően közel azonos erejű ellenféllel találkoztunk csütörtökön. Izgalmas, feszült mérkőzést játszottunk, melyen mindkét csapat sok hibával szerepelt. Az első félidőben hiába alakítottuk ki helyzeteinket, sorra elvétettük a befejezéseket, mely a Szigetszentmiklóst 4 gólos előnyhöz segítette. A félidőben rendeztük sorainkat és sokkal felszabadultabban tudtunk kézilabdázni. Ahogy csökkent a hátrány, úgy jött meg önbizalmunk és hitünk, melyhez nem kis akaraterő és elszántság is párosult, így a végjátékra megfordítottuk az eredményt. Még az utolsó pillanatban is nyílt volt a találkozó, de szívünk a helyén volt és sikerült itthon tartani a két pontot. Gratulálok a fiúknak és további sok sikert kívánok a csapatnak!”Rezsnyák Csaba, MBH edző



Férfi ifjúsági I. osztály nyugat – 8. forduló
Sport36-Komló – Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági 36–26 (19–10)
„Beugró edzőként általánosságokat kértem a srácoktól, akik 24 órán belül már a második bajnoki meccsüket játszották. Főleg támadásban, de jórészt meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket. Védekezésben egy az egy ellen nem voltunk kellően hatékonyak, kevés faultot szereztünk. Több szép egyéni megmozdulást is láttam.” Pálos Gábor, MBH edző



U13 lány IX. csoport – 3. forduló
Emericus KSE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány I. 11–17 (6–10)
Moyra-Budaörs Handball U13 lány I. – ÓKSI SE 19–10 (7–8)
ÓKSI SE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány II. 3–20 (2–8)
Moyra-Budaörs Handball U13 lány II. – Budai Farkasok 11–13 (7–8)

„A hétvégi fordulót sajnos mi sem úsztuk meg hiányzók nélkül. Pozitívum, hogy kevesebb cserével is tudtunk emelni a játékunk korábbi színvonalán. Az első fordulóban is az ÓKSI-val és a Farkasokkal mértük össze tudásunkat és szemmel jól látható az ugrásszerű fejlődés a gyerekeken. Főleg a védekezés tekintetében léptünk előre. Az ÓKSI ellen a nagy különbség végül csak a fáradtság miatt alakult ki. A második mérkőzést úgy, hogy nem volt pihenőnk, szintén nagyon jól kezdtünk és a vége előtt hat perccel még mi vezettünk két góllal. Sajnos itt is elfáradtunk a véghajrára. Tudjuk, hogy edzéseken több futásos részt kell majd beépítenünk. Mindenki megérdemli a dicséretet. Csak így tovább!”Németh Tímea, U13 lány vezetőedző



U13 fiú VIII. csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – Szigetszentmiklósi KSK 16–21 (5-13)
Kézilabda Utánpótlás — Moyra-Budaörs Handball U13 fiú 19–10 (11–5)

„Az első mérkőzést jól kezdtük, kemény védekezés és jó tempó jellemezte a játékunkat. A félidő második felében a fiatalabbaknak adtam lehetőséget, akik a megilletődöttségnek köszönhetően több ki nem kényszerített hibát vétettek, amit ellenfelünk kíméletlenül kihasznált. Nincs ezzel semmi gond, meg kell tanulniuk felvenni a kesztyűt a nagyobbakkal szemben is. A második mérkőzésen nagyon bátortalanul játszottak a fiúk mind támadásban mind védekezésben és talán a fáradtságnak is köszönhetően fölénk kerekedett az ellenfél. Összességében nem vagyok elégedetlen, hiszen a héten sokat gyakorolt 6-os falas védekezés kifejezetten jól működött és helyenként támadásban is láttam szép megoldásokat. A levont tanulságok alapján rengeteget kell még dolgoznunk!”Pártos Orsolya, MBH U13 lány vezetőedző



U11 lány IX. csoport – 2. forduló (eredmény nélkül)
Alsónémedi SE – Moyra-Budaörs Handball U11 lány
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – Csepel DSE

„Három hét után végre újra együtt lehettem a lányokkal, akik már nagyon ki voltak éhezve egy jó kis mérkőzésre, éles játékra. Sajnos tíz fővel tudunk elutazni, de így a jelen levőknek több játéklehetőség, pályán töltött idő jutott. Szuper egyéni teljesítmények mellett igazi csapatként védekeztünk. Boldog voltam, hogy mindenki kapuba talált.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki helyettesített a karanténom alatt és szuper edzéseket tartott a csapatomnak!”
Hornyák Ágnes, MBH U11 lány vezetőedző



U11 fiú VII. csoport – 2. forduló (eredmény nélkül)
Grundfos Tatabánya KC I. – Moyra-Budaörs Handball U11 fiú
Moyra-Budaörs Handball U11 fiú – Diósdi DSE

„Beugró edzőként kísértem el az U11-es fiúkat a szezon második korosztályos tornájára. Elsősorban bátor játékot kértem a gyerekektől, biztattam őket, hogy mutassák meg, mit tanultak eddig. Védekezésben sok faultot, egymás segítését szerettem volna látni, míg támadásban lendületet és kreativitást. Fontos volt, hogy felszabadultan próbálkozzunk, vállaljuk fel a felelősséget és hibázzunk, ha kell. Jól működő páros kapcsolatokat is láttam. Igaz, a kapuban mind a két mérkőzésen mezőnyjátékosok álltak, de ezen a fronton is megálltuk a helyünket, hátulról segítették a csapatot. Összességében elégedett voltam a látottakkal, gratulálok a fiúknak!” – Földes Viktória, MBH edző