Helyzetjelentés – Buday Dániel

0
660

Vezetőedzőnkkel beszélgettünk a felnőtt csapat körül kialakult helyzetről.

A közvetlen környezetünkhöz képest relatíve sokáig sikerült csoportos megbetegedés nélkül kibekkelni az őszt. Gondolom, nem ért felkészületlenül, mikor megérkezett közénk a Covid-19.
Persze, egyikünket sem érte váratlanul, a tavaszi történések után minden eshetőséggel számoltunk. A jelenlegi viszonyok között – minden elővigyázatosság és gondosan betartott járványügyi intézkedés ellenére –, gyakorlatilag borítékolható volt, hogy közénk is begyűrűzik egy nap a koronavírus járvány. Talán csak az volt a valódi kérdés, hogy mikor történik meg mindez. Tényleg mindent elkövettünk, hogy megelőzzük, elkerüljük a bajt, a legelső aprócska jelnél már elkülönítettük az adott játékost, de sajnos így is berobbant közénk.

Azonnal a klub belső protokollja, a Magyar Kézilabda Szövetség és a hatóságok szabályai szerint jártunk el. Nagy vonalakban, hogyan nézett ki mindez?
Igen, a Moyra-Budaörs Handballnál továbbra is az egészség védelme a legfontosabb, hogy a közösségünk egyetlen egy tagja se szenvedjen maradandó fizikai károsodást. A teljes felnőtt keret valamint a szakmai stáb tíznapos önkéntes karanténba vonult. Ezidő alatt tizenegy igazolt betegünk lett, akik közül sajnos többen is tüneteket produkáltak. A karantén lejártát követően az egészséges játékosok kis létszámban újrakezdték a közös edzéseket. Az igazoltan fertőzött tagjainkra az előírtak szerint újabb teszt várt. Ők a negatív eredmény után további átfogó sportorvosi vizsgálatokon és szívultrahangon esnek át. Ha mindenhol mindent rendben találnak, pár héten belül visszatérhetnek ők is közénk. Még egyszer hangsúlyozom: senkinek sem fogjuk kockáztatni az egészségét az eredményesség érdekében és minden előírást következetesen betartunk.

A munka nem állt le még otthon sem. Mire fektetitek most a hangsúlyt a közös edzéseken?
Az egyéni technikai képzés mellett elsősorban a fizikális állapot szinten tartásán dolgozunk. Az alacsony létszám miatt taktikai felkészülést nem tudunk most végezni. Nagyon becsületesen dolgoznak a lányok. Bízunk benne, hogy a következő hetekben fokozatosan kezdenek visszaszivárogni a többiek is hozzánk. Komoly kihívás lesz újra összedolgozni a csapatot, hiszen a betegségből visszatérőket finoman, ellenőrzött körülmények között, fokozatosan kell felépíteni. Mindeközben már valószínűleg mérkőzéseket is kell játszanunk. Ha megfelelő létszámban ki tudunk állni, akkor azonnal elkezdjük pótolni az elmaradt meccseket.  

Hogyan éled meg ezt a helyzetet?
Kicsit úgy érzem magam, mint amikor összeraksz egy puzzlet 80%-ban, aztán odamegy a kutya és lerántja a felét az asztalról. A fele megmaradt, de a másik felét kezdhetjük újra építeni. A bajnokság ezen szakaszában már kialakult az arculata nagyjából minden csapatnak. Nyilvánvalóan nem csak nekünk, minden együttesnek óriási nehézséget okoz a rengeteg megbetegedés. Mindenkit megvisel a bizonytalanság, a sok elhalasztott mérkőzés. Azon vagyok, hogy egy egészséges egyensúly megteremtésével megtartsuk a lányokban a motivációt, hogy senki se veszítse el a célt a szeme elől. Önmagában az is szép feladat lesz, hogy visszakerüljünk arra a szintre, ahol korábban már közösen jártunk. Ez a feladat, meg fogjuk oldani!