Későn ébredtünk

0
391

A Slavia Prague 2017 nemzetközi felkészülési torna második játéknapján a KPR Jelenia Góra a véghajrában szerzett találattal 25-24-re legyőzte a Budaörs Handballt. Huszonnégy órán belül második meccsüket játszották a lányok a cseh fővárosban, a fáradtság a jelentős mennyiségű ki nem kényszerített hibában és a helyzetkihasználási hatékonyságban jelentkezett leginkább. 55 percen keresztül vezettek a lengyelek, csak a hajrá előtt sikerült utolérni őket és ledolgozni a hátrányunkat. Mihály Attila megtartotta a torna előtti ígéreteit, az eredménytől függetlenül erőltettünk bizonyos játékelemeket és a játékperceket is szétosztotta a lányok között. A torna vasárnapi zárónapján a házigazdák ellen javíthatunk.

„Nem állítom, hogy jól esett, de teljesen jókor jött ez a meccs. Szinte biztos, hogy a bajnokság során bele fogunk kerülni hasonló szituációkba, meg kell tanulnunk ezeket a találkozókat megnyerni. Rengeteg gyenge lövésünk és ki nem kényszerített hibánk volt, szétestünk, nem találtuk egymást. Saját magunkat bizonytalanítottuk el, amit nem mindenki tudott megfelelően kezelni a játékosok közül. Ma még forgattam a csapatot végig, nyilván éles helyzetben ezt máshogy fogjuk csinálni. Hasznos és tanulságos volt.”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

Slavia Prague 2017, nemzetközi felkészülési torna
Budaörs Handball – KPR Jelenia Góra (lengyel) 24-25 (8-14)

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapus), Hornyák Á. 5, Juhos 4 (1), Pásztor, Szöllősi-Zácsik 3-3, Szabadfi, Gerháth, Farkas, Berta 2-2, Zsigmond 1, Plesztovits, Brettner, Maláti, Ertl

Slavia Prague 2017 felkészülési torna további menetrend:

2017. augusztus 27. 10:00
Budaörs Handball – DHC Slavia Praha (cseh)

Helyszín: DHC Sport Hall SK Slavia Praha (Vladivostocká 1460/10, 100 05 Praha 10, Csehország)

A belépés díjtalan!

TEMPÓ BUDAÖRS!