Utánpótlás körkép (50. hét)

0
405

A XXII. Ferency-Budapest Kupán szereplő négy utánpótlás együttes mellett korosztályos bajnoki meccseket és felkészülési mérkőzéseket is játszottak a budaörsi fiatalok az elmúlt héten. Az OSB-s és az U14-es fiúk a bajnokságban bizonyíthattak, a serdülő lányok Mosonszolnokon jártak, az U10-es lányok pedig háromcsapatos minitornát nyertek a dorogi 24 órás Kézilabda Maraton keretében. Egy helyen minden, ami Budaörs Handball utánpótlás!

 

Budaörs Handball OSB fiú

OSB bajnoki mérkőzés:
Budaörs Handball OSB fiú – Százhalombattai VUK SE 34-27 (18-10)

„Sok hibával, de koncentráltan játszottunk fiatalabb és termetileg sokkal kisebb ellenfelünkkel szemben. Úgy látszik, ez a játékhelyzet nem annyira fekszik nekünk. Magabiztosan nyertünk, bár erősebb ellenféltől sem szabadna ennyi gólt kapni.” – Neukum Tamás, vezetőedző.

NB I/B junior nyugat, bajnoki mérkőzés:
Tatai AC/Budaörs Handball OSB fiú – ETO-SZESE Győr 21-33 (11-17)

„Az első félidőben nagyobb csatára késztethettük volna a győrieket, de biztos helyzetek sora kihasználatlanul maradt. A második játékrészben már sajnos nem voltunk ott figyelemben, egyedül Sztankovics Patrik játéka emelkedett ki. A többiek is küzdöttek, de nekik most kevesebb sikerélmény jutott. Úgy érzem, hasznos lesz a szünet, egy kis pihenő, elsősorban fejben volt fárasztó az elmúlt 4-5 hónap.” – Neukum Tamás, vezetőedző.

 

Budaörs Handball OSB lány

Felkészülési mérkőzések, Mosonszolnok:
Hétfő KC – Budaörs Handball OSB lány 30-29
Hétfő KC – Budaörs Handball OSB lány 29-31

„Két rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszottunk szombaton Mosonszolnokon. Az alapozó időszakunkban vagyunk, így mind szakmailag, mind a csapatépítés szempontjából előremutató volt ez a túra. Remek hangulatban telt az egész napunk, nagyon kedves, vendégszerető csapatot ismertünk meg. Remélem, a következő napokban be tudnak kapcsolódni betegeink és sérültjeink is a további munkába és együtt folytathatjuk a felkészülést.” – Rezsnyák Csaba, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U14 fiú

OSB bajnoki mérkőzés:
Budaörs Handball U14 fiú – Cunder SE 22-8 (10-4)

„Az év utolsó tétmérkőzése várt ránk vasárnap. Nagyon jó mentalitással, bátran, harcosan álltak a fiúk a feladathoz. Igazi csapatként küzdve sikerült megszereznünk a győzelmet, amiből újra mindenki alaposan kivette a részét. Kis negatívumként említhetem a helyzetkihasználásunkat, túl sokat hibázunk, amikor a nehezén már túl voltunk. Mindettől függetlenül, azt hiszem méltó zárása volt ennek az évnek ez az összecsapás. Gratulálok a játékosaimnak és ezúton is szeretném megköszönni a szülők egész éves kitartó segítségét, lelkes szurkolását!” – Csik Ákos, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U10 lány

A dorogi 24 órás Kézilabda Maraton keretében szombat délelőtt háromcsapatos meghívásos versenyt rendeztek az U10-es lányoknak. Szamoránsky Anikó együttese mindkét ellenfelét, a házigazdákat és a Tarjánt is legyőzte, így megnyerte a minitornát.

„Nagyon ügyesen és harcosan játszottak a lányok mindkét mérkőzésen. Több olyan játékos szerephez tudott jutni, akinek ez volt az első mérkőzésük így külön öröm volt számomra, hogy ők is helytálltak. A Dorog egy nagyon jó csapat, de a kemény és agresszív védekezésünkkel széttördeltük az ellenfél támadójátékát, labdaszerzések által rengeteg lerohanásból elért találatunk született. Az egész csapatot kiemelném, mert mindenki remek teljesítményt nyújtott. Gratulálok a lányoknak!” – Szamoránsky Anikó, vezetőedző.

A XXII. Ferenczy-Budapest Kupán szereplő csapatok eredményeit és a vezetőedzői értékeléseket ITT találja!