41. heti utánpótlás panoráma

0
249

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

LU20 I. osztály nyugat – 4. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU20 – Bajnok DSE Nemesvámos 39–27 (20–13)
„Hosszú szünet után játszottunk ismét hazai pályán bajnoki mérkőzést, melyet izgatottan és felkészülten vártunk. Döntő részt a terveink szerint alakultak a dolgok, eltekintve egy-két figyelmetlenségtől. Összességében fegyelmezetten és hatékonyan kézilabdáztunk, különösen a mérkőzés középső szakaszában. Minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a közöshöz, így magabiztosan tartottuk itthon a pontokat. Örömteli volt serdülő válogatott játékosunk, Tamás Patrícia teljesítménye, de természetesen az egész csapatnak jár a gratuláció!” Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző


FU20 I. osztály nyugat – 5. forduló
Budai Farkasok-Rév FU20 – Tatai AC 45–31 (26–15)
„Az előző három hétben zsinórban öt vereséget szenvedtünk a két bajnokságban együttvéve, mindet idegenben és talán egy találkozót leszámítva bravúrnak számított volna bárhol a pontszerzés. Voltak jó pillanataink, jó szakaszaink, de ezekért nem jár pont, amit nyilván nehezen visel egy csapat, aki győzni szeretne mindig. Ez a hét ilyen szempontból kiemelt fontosságú volt, hiszen most hazai pályán fogadtunk két olyan ellenfelet, ahol mi voltunk a párharcok egyértelmű esélyesei, muszáj volt ezekből mentálisan töltődnünk kicsit, erőt merítenünk a továbbiakra. A két mérkőzés viszonylag hasonlóan zajlott le, az első játékrész végére nagyobb előnyt tudunk kiharcolni, amit a második félidőben sikerült tovább növelni. Ami fontos volt, hogy mindenki bőven jutott játéklehetőséghez, sikerült mindenkit tűzben tartani és valamennyien pozitív szájízzel tudtak lejönni a pályáról. A védekezés harcosságával továbbra sem vagyok elégedett, vannak olyan szituációk, helyzetek, amelyekben nem lehet elkövetni azokat a bizonyos jellegű hibákat, bárki is az ellenfél. A következő fordulóban ismét idegenbe megyünk, bármilyen felállásban is leszünk, nyerni szeretnénk Győrben. Ezenkívül  játszottunk még egy edzőmérkőzést a svájci Zürich csapata ellen, amit szintén megnyert a csapat.” Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző


LU18 I. osztály nyugat – 4. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU18 – Bajnok DSE Nemesvámos 41–19 (21–8)
„A két pont sorsa hamar megpecsételődött, egy percig sem forgott veszélyben hazai pályán a magabiztos győzelmünk. Természetesen megtiszteltük ellenfelünket azzal, hogy végig a tudásunk legjavát nyújtottuk. A lányok fegyelmezetten tartották magukat az előre megbeszéltekhez. Mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra és élt is azzal. Felszabadultan kézilabdáztunk, a valós kérdés csak a gólkülönbség volt.” Hornyák Ágnes, MBH LU18 vezetőedző


LU18 II. osztály nyugat – 4. forduló
MTK Budapest LU18 – XVI. Ker KMSE 49–34 (27–15)
„Gólzáporos találkozón múltuk felül a XVI. kerület csapatát, ám játékunkban még így is akadtak hiányosságok. Már az első negyedóra végére tízgólos előnyt építettünk ki, ami elsősorban támadójátékunk érdeme volt – ugyanakkor a 15 kapott találatot ezen a szakaszon túl soknak érzem. A második félidőben kifejezetten pörgős, helyenként már kapkodó játék zajlott a pályán, de szoros csatában ezt a játékrészt is megnyertük. Közel jártunk az ötven lőtt gólhoz, ugyanakkor a következő fordulókra egyértelmű célunk, hogy a védekezésünket stabilizáljuk.” Báthori Gábor, MTK LU18 vezetőedző


FU18 I. osztály nyugat – 5. forduló
Budai Farkasok-Rév FU18 – Széchenyi István Egyetem HT Éles 33–43 (13–20)
„A múlt héten elszenvedett vereséget és a motivációt szerettük volna megtalálni az Éles ellen. A kezdés álomszerű volt, a folytatás már kevésbé. Kicsit úgy éreztem, hogy a mérkőzés tizedik percében  9-5-nél megijedtünk hogy nyerhetünk. Még tanulni kell, hogy ilyenkor van igazán nagy jelentősége a kihagyott helyzeteknek. Ami pozitívum, hogy voltak játékosok, akik visszataláltak a helyes útra.” Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző

FU16 I. osztály nyugat – 5. forduló
CYEB-Budakalász – Budai Farkasok-Rév FU16 35–29 (19–16)
„A Budakalász elleni mérkőzésünkön az idei legjobb teljesítményt nyújtotta a csapat, de sajnos végül ez sem volt elég a győzelemhez. Egyenrangú  partnere  voltunk ellenfelünknek, jó, élvezhető kézilabdát láthatott a közönség. A védekezésünkben még mindig többször hiba csúszott, viszont a kapusteljesítmény kifejezetten jó volt, illetve a támadásainkban nagy számban tudtunk gólhelyzeteket kialakítani. Sokáig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést, de az elhibázott ziccereink illetve a labda eladások az ellenfél javára billentették a mérleget. Több volt a mérkőzésben, a döntetlen körüli eredmény reálisabb lett volna, de a végén kockáztatnunk kellett és nem jól jöttünk ki belőle. Összességében a csapat jól küzdött, a hozzáállásunk dicsérhető volt, de a védekezésbeli figyelmetlenségek, a technikai hibák magas száma és az alacsony lövőhatékonyság sajnos nem “hazudik”. Egyénileg  a kapusokat lehet kiemelni, Mérész és Villei-Pribék is jó teljesítményt nyújtott, illetve a mezőnyben Vér Gergő játéka volt kiemelkedő.”Csányi Gábor, BFR FU16 vezetőedző


OGYB LU15 XII. csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU15 – Gárdony-Pázmánd NKSE 27–22 (11–10)
Bicskei TC – Moyra-Budaörs Handball LU15 21–43 (6–21)
„Nagyon készültünk a Gárdony elleni mérkőzésre, hisz tudtuk, a felsőházba kerülés a tét. Védekezésünk az első perctől kezdve nagyon kemény és agresszív volt. Úgy gondolom, ez az egész meccset döntően befolyásolta, végig uraltuk a találkozót. A csapat egységes volt és nagyot küzdött mindenki. A taktikai feladatokat fegyelmezetten tartották be a lányok. A Bicske ellen pedig már örömjáték volt, mindenki kapott játéklehetőséget és többen bizonyítottak is. Szívből gratulálok!”Szamoránsky Anikó, MBH LU15 vezetőedző


OGYB FU15 XII. csoport – 3. forduló
Százhalombattai KE – Budai Farkasok-Rév FU15 21–39 (10–25)
Ráckeve VKSK – Budai Farkasok-Rév FU15 24–34 (10–17)
„Az első csoportkörön magabiztosan jutottunk túl. Egész hétvégén koncentráltan, fegyelmezetten kézilabdáztunk, aminek nagyon örülök. Remélem, a fiúk kellő önbizalmat szereztek a folytatáshoz. Kiemelendő védekezésünkhöz jó kapusteljesítmény párosult. Gratulálok a fiúknak!” Teimel-Mikó Gréta, BFR FU15 vezetőedző


OGYB LU12 VII. csoport – 1. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU12 – Kőkúti Sasok DSE 9–8 (5–3)
Pilisvörösvári KSK – Moyra-Budaörs Handball LU12 15–16 (7–9)
„Izgalmasan indult a bajnoki szezon a csapatom számára. Az első mérkőzés elején még érződött egy kis stressz a lányokon, de gyorsan felvették a ritmust és végig vezetve, hatalmas küzdéssel egygólos győzelmet arattak. A második találkozót a Pilisvörösvár csapata ellen játszották, ami szintén szorosan alakult. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a végén ismét mi örülhettünk az újabb egygólos sikernek. Gratulálok az egész csapatnak, szívvel-lélekkel kézilabdáztak!“Nagy Zsuzsánna, MBH LU12 vezetőedző


OGYB FU12 V. csoport – 1. forduló
Agrofeed UNI GYFKKA – Moyra-Budaörs Handball FU12 27–11 (12–6)
Moyra-Budaörs Handball FU12 – Kőkúti Sasok DSE 17–27 (10–19)
„Szombaton Tatán voltunk az U12-es fiúkkal az első bajnoki fordulónkon. Nagyon izgatottan várta mindenki az összecsapásokat. Látszott, hogy még nagyon az utunk elején járunk, ellenfeleink pedig nálunk már jócskán előrébb. Ennek ellenére a fiúk kihozták magukból a maximumot, csapatként küzdöttek és sokat tanultak a mérkőzésekből. Összességében elsőre nem vagyok elégedetlen, de rengeteg munka vár még ránk.”Pártos Orsolya, MBH FU12 vezetőedző

(Fotók: Bodnár Lajos)