A Moyra-Budaörs Handball ifjú hálóőre, Biró Krisztina az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem strandkézilabda-csapatának kapusaként vett részt a rangos EUC Beach Sports 2025 nemzetközi egyetemi tornán, melyet Spanyolországban rendeztek meg. Kriszta kiváló teljesítményt nyújtott és nagy küzdeni tudással járult hozzá csapata bronzérméhez Granadában.
„A torna kedden indult számunkra, rögtön három mérkőzéssel. Nagyon jól sikerült a nap: a török, a német (Hamburg) és a portugál (Porto) ellenfél ellen is 2–0-ra nyertünk. A kapuban jól éreztem magam, gyorsan bele tudtam rázódni a játékba. Szerdán már nehezebb dolgunk volt, két spanyol egyetemmel kezdtünk és mindkét alkalommal szétlövésben szenvedtünk vereséget. Pozitívum ugyanakkor, hogy még aznap este a norvégok ellen sikerült összeszedni magunkat, rendeztük a sorokat és egy nagyon szoros szétlövés után megszereztük a győzelmet. Ez mentálisan is sokat jelentett a folytatás szempontjából. Csütörtökön a középdöntő utolsó mérkőzésén a Zágráb ellen léptünk pályára és 2–0-ra nyertünk. Sajnos ez sem volt elég a döntőbe jutáshoz, ám délután ismét ellenük játszottunk a bronzéremért. Egy végletekig kiélezett mérkőzésen, újra szétlövésben sikerült felülkerekednünk. Hatalmas öröm volt az egész csapat számára, hogy éremmel a nyakunkban térhettünk haza. Nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a tornának, értékes tapasztalatokkal gazdagodtam és egy nagyszerű közösség tagja lehettem!” – Biró Krisztina
