Utánpótlás csapataink a hétvégén különböző felkészülési tornákon pallérozódtak. A mérkőzések jó lehetőséget adtak arra, hogy felmérjük, hol tartunk a munkában és mely területeken kell még fejlődnünk. A fiatalok hozzáállása és lelkesedése példaértékű volt, a mutatott játék pedig biztató a szezon további részére nézve.
Ifistáink az Albával és az MTK-val gyakoroltak a székesfehérvári Caring Kupán és a dobogó második fokán végeztek.
„A felkészülési ritmusunkba tökéletesen illeszkedett ez a két napos torna, melyre címvédőként érkeztünk! Az elődöntőben a házigazdákkal találkoztunk és a tervek szerint igyekeztem többféle felállásban játszatni a csapatot. A gyakorláson volt tehát a fő hangsúly, de természetesen a győzelem és a döntőbe jutás lebegett a szemünk előtt. Rengeteg hibával kézilabdáztunk, leginkább a kapussal szembeni párharcokkal küzdöttünk az egész találkozó során. A szünetben egy gólos hátrányban voltunk, de a második félidőre sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést, melyet végül négy góllal meg tudtunk nyerni. A döntőben azzal az MTK-val találkoztunk, akikkel egy hete már összefutottunk egy gyakorló mérkőzés keretében. Ez a hatvan perc is rendkívül szorosan alakult, ezúttal azonban nem volt meg bennünk a kellő erő a fordításhoz, így a második helyen zártuk ezt a kupát. Értékes tapasztalatokat szereztünk, sokat kaptam vissza a lányoktól az edzéseken tanultakból, ugyanakkor a hibáinkra is szépen rávilágított ez a két nap, melyeket igyekszünk kijavítani a rajtig.” – Pinizsi Zoltán, MBH LU20 vezetőedző
Korsós Ádám ifista fiai a hazai rendezésű III. Lupus Kupán gyakoroltak. A hat résztvevő közül a harmadik helyen zártak. „Az alapozás negyedik hetét a saját rendezésű kétnapos felkészülési tornánk zárta. Az eddig tanultak stabilizálása, különböző felállások, páros-, és hármas kapcsolatok kipróbálása, csapatkohézió erősítése, a játék bizonyos elemeiben való fejlődés állt a fókuszban. Három mérkőzésünkből kettőt sikerült megnyernünk viszonylag nagyobb arányú különbséggel, míg egyszer mi szaladtunk bele egy komolyabb pofonba. Azzal nagyjából tisztában voltam már a torna előtt is, hogy a következő szezonban mik lehetnek az erősségeink és a gyengeségeink. A torna is tovább erősítette bennem, valamint rávilágított néhány egyéb kisebb-nagyobb problémára és megoldásra egyaránt. A védekezésünkön és a visszarendeződésünkön kell majd a legtöbbet dolgoznunk az elkövetkező hetekben, és ha ezeken a területeken tudunk látványos fejlődést mutatni, akkor sok szép pillanatot élhetünk majd át. Támadásban komoly potenciál van a csapatban, nagyon bízom a srácokban, azt gondolom, hogy bal kezes játékos hiányában is igen tetszetős lehet majd idővel az offenzívánk. A csapatunkban több jó egyéni teljesítmény is volt, tudom, hogy vannak, akik többre, illetve még ennél is többre képesek. A tornán elért harmadik helyezésünk konkrétan nem érdekel, mindent egybevéve elégedett vagyok. Egyénileg szeretném kiemelni Kanti Peti hozzáállását, aki a kupán volt velünk először, de biztosan nem utoljára. Gratulálok Cserhalmi Ádámnak, hogy több edző kolléga is őt nevezte meg, ezzel megkapta a kupa legjobb játékosának (MVP) járó díjat. Remélem, a többi csapat számára is hasznos hétvége volt, további sok sikert minden résztvevőnek! Hajrá Farkasok!” – Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző

Hornyák Ágnes serdülő lányai csütörtökön az elődöntőben a Vasast, míg a szombati fináléban a házigazdákat győzték le a KÖFÉM Sportcsarnokban. A mieink közül Tamás Patrícia 19 találattal korosztályos gólkirálynő lett. „A torna végkimeneténél számomra sokkal fontosabb volt, hogy fizikálisan felülmúljuk mind a két ellenfelünket. Nemcsak a csapatokkal kellett megküzdenünk, hanem a körülményekkel is – a negyven fokos hőség komoly kihívást jelentett mindenki számára –, de a játékosok ezt is profi hozzáállással kezelték. Mind a két mérkőzés rendkívül magas színvonalon zajlott, és örömmel mondhatom, hogy nem csupán erősebbek voltunk, hanem kiváló kézilabdát is mutattunk. Igazi csapatjátékot, amely minden edző számára öröm. Az eredmény most másodlagos, messze még a bajnokság, de az elvégzett munka láthatóan eredményes. Kitűnő visszaigazolás volt ez a két nap, nagyon jó úton járunk.” – Hornyák Ágnes, MBH LU18 vezetőedző
Az MTK-val közös serdülő lány csapatunk a második helyen zárt a II. Horváth Nikolett Emléktornán Dunaújvárosban, Katona Réka pedig gólkirálynő lett. „Az legelső mérkőzésnek úgy indultunk neki, hogy nem ismertük az ellenfelet. Megilletődötten kezdtünk, de az első félidő végére összeszedtük magunkat. A második félidőben a megbeszéltek szerint megfordítottuk az állást, és ezt a tempót végig sikerült tartanunk, így megnyertük a meccset. Tudtuk, hogy a második meccs nehezebb lesz, a DKKA nagyon kemény és ügyes csapat, mindig küzdelmes meccset játszunk ellenük. Az első félidő végén elkezdtünk kapkodni, és ez a játékunkon is meglátszott. Nagyon szerettünk volna arannyal távozni Dunaújvárosból, így mindenki feltüzelte magát, és mindent beleadtunk. Sajnos ez most ennek ellenére sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert mindenki apait-anyai beleadott. Végül szeretném megköszönni a csapattársaimnak, és persze Gábornak is, mert nélkülük nem kaptam volna különdíjat.” – Katona Réka, a torna MTK-s gólkirálynője