Fejlődés, tapasztalat, örömök, győzelmek és vereségek – MTK LU18 szezonértékelő

0
147

Az MTK-val közösen versenyeztetett serdülő lány alakulatunk Báthori Gábor vezetésével a LU18 II. osztályban bizonyított a 2024/2025-es szezonban. A befektetett munkának meglett az eredménye: a nyugati csoport hetedik helyén zártak. Vezetőedzőnk összegez!

„Fejlődés, tapasztalat, örömök, győzelmek és vereségek. Talán így jellemezhetném röviden az elmúlt szezont. A még mindig fiatal csapatunkkal a középmezőnyt céloztuk meg előzetesen, amit végeredményben sikerült is elérni, hiszen a hetedik helyen végeztünk.

Ősszel a dobogós helyeken végzett csapatok ellen nem volt esélyünk, viszont a kötelező győzelmeket a Gárdony elleni meccs kivételével szépen hoztuk. Idegenben veszítettünk pontokat Mohácson és Dunaújvárosban is, de szép győzelmet arattunk Pécsen.

Tavasszal többségében hazai pályán játszhattunk. Szemmel láthatóan kezdett összeérni a csapat, szinte minden mérkőzés második félidejét megnyertük, az erőnléttel kifejezetten jól álltunk. A védőmunka és kapusteljesítmény is javult a szezon második felére. Góllövéssel pedig mindig jól álltunk, ez alapján a negyedik legjobb csapat voltunk 724 találattal. 

Az őszi nagy arányú differencia után egy sokkal vállalhatóbb vereséget szenvedtünk a két feljutó csapattól (BVSC és Esztergom), egyaránt két-két góllal tudtak csak legyőzni minket. Visszavágtunk a Gárdony és a Mohács csapatának is hazai pályán. Így az őszi négy győzelem mellé még hatot tudtunk hozzátenni tavasszal. Sok mérkőzésen megfelelő alázattal és küzdelemmel tudtuk kiszolgálni a szép számú közönséget. 

Pataj Luca és Kovács Nikolett 100 gól fölött lőttek, de Wágner Csenge, Fekete Jázmin és Csorba Tímea is kivették részüket a munkából. Beálló poszton a Tóth Fanni – Penszki Hajnalka kettős nem csak védekezésben, de támadásban is hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtott és kiváló lövő százalékot produkált. Katona Réka és Miklós Léna is sokat fejlődött ebben a szezonban, Tóth Emma, Szabó Dóra és Farkas Melinda is sok mérkőzésen szerzett gólokat. A kapuban a stabilitást Kerék Liának köszönhettük, akit Molnos Hanna egészített ki, amikor a csapat rendelkezésére tudott állni. 

Antoni Kata a több játéklehetőség érdekében alacsonyabb osztályú csapatban, míg Penszki Hajnalka az első osztályban folytatja. Mindkettőjüknek sok sikert kívánok! A többieknek pedig jó pihenést a nyárra! Újult erővel kezdjük meg a felkészülést a 2025/26-os szezonra!”Báthori Gábor, MTK LU18 vezetőedző