Fókuszban az egyéni fejlődés – serdülő fiú szezonértékelő

0
190

Teimel Róbert nyáron jelentősen átalakuló U18-as fiú csapata a serdülő első osztály nyugati csoportjában pallérozódott. Kifejezetten erős első félév után tavasszal nehezebb periódusba kerültek a srácok, ám a szezonzárásra a célját teljesítette a társaság. A nyugati tabella kilencedik helyén tanyáztak a végelszámolásnál. Vezetőedzőnk összegzése!  

„Szép kihívás ellőtt álltunk a 2024/2025-ös szezon hajnalán, hiszen a keretünk jó kétharmada kicserélődött. A korábbi FU16 II. osztályban szereplő gárda adta a társaság gerincét, így jelentősen megfiatalodva álltunk a serdülő bajnokság rajtjához.  A srácokkal előzetesen a minimum elvárásként a bentmaradást céloztuk meg, azon túl viszont az egyéni fejlődés és a hosszú távú építkezés motivált bennünket. 

Sikeres nyári felkészülést követően a bajnokság első félében várakozásainkat felülmúlva szerepeltünk. Öt győzelemmel és egy döntetlennel abszolút a helyünkön voltunk a tabellán. A második félévben sajnos sérülések és távozók miatt sokszor kevesen, hiányosan tudtunk készülni a mérkőzésekre, ugyanakkor ez megfelelő időt adott az egyéni dolgok javítására, fejlesztésére. Csapatszinten nem sokat tudtunk előrelépni a második félévben, amit igazán sajnálok. Év végére a minimális célkitűzést elértük, egy kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna, de véleményem szerint fontosabb az egyéni fejlődés, mint egy bajnoki helyezés. 

Összességében elégedett vagyok a srácokkal, a lehetőségekhez, körülményekhez képest kiadtak magunkból mindent. Örülök, hogy vannak olyan játékosok, akikre mindig lehet számítani. Köszönöm a szülőknek, hogy segítették a munkánkat, hálával tartozom a stábnak, Korsós Ádámnak, Tóth Normannak a munkájáért. Gratulálok a fiúknak, tartalmas nyarat és feltöltődést kívánok mindenkinek!”
Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző