15. heti utánpótlás panoráma

0
116

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

FU20 I. osztály nyugat – 18. forduló
Budai-Farkasok-Rév FU20 – Széchenyi University HT Veszprém 37–37 (17–18)
„A Komló elleni mérkőzésünk után reménykedtem, hogy felfelé ível a formánk és a veszprémiek ellen is itthon tudjuk tartani a pontokat. A góllövéssel nem volt problémánk, de a védekező teljesítményünkkel már annál inkább. Különösen bosszantó volt, hogy két játékost és azoknak erősségeit emeltük ki. A 37 góljukból az említett két belső ember, és a két szélsőjük szerzett 34 találatot. Támadásban voltak szép dolgaink, amelyekre egyénileg és csapatszinten is lehet majd építeni. A végjáték alapján inkább nyertünk egy pontot, mint veszítettünk, de összességében úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született. Van még hátra négy mérkőzés, a lehetőségeinkhez képest igyekszünk még minél több pontot gyűjteni. Nem lesz egyszerű!” Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző


FU18 I. osztály nyugat – 18. forduló
Budai-Farkasok-Rév FU18 – Széchenyi University HT Veszprém 26–29 (13–13)
„A következő hazai mérkőzésen a nagyon jó tavaszi formát mutató veszprémiek látogattak hozzánk. Tudtuk, hogy egy végletekig kiélezett meccs vár ránk. Ez be is bizonyosodott, mivel az első félidőben fej-fej mellett haladtunk. Mindkét csapatnál a védekezés dominált, aminek a részünkről nagyon örültem. A második félidőben az ellenfél jobban használta ki a hibáinkat. Az utolsó pár percben mi hibáztunk többet, így ellenfelünk örülhetett a végén. Küzdésből, akarásból jelesre vizsgáztak a srácok, büszke vagyok rájuk!” – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző


FU16 I. osztály nyugat – 22. forduló
Budai Farkasok-Rév FU16 – CYEB-Budakalász 22–30 (11–17)
„A szezonban ez volt az egyik mérkőzés, ahol az előzetes várakozásaim szerint lett volna keresnivalónk. Rosszul számoltam. Véleményem szerint már a mérkőzés előtt elbuktuk a találkozót, végig az ellenfél diktált. Lassan, körülményesen játszottunk, mentális hiányosságok miatt az ellenfél jogosan vitte el a két pontot. Jókor jön mindenki számára a szünet!”Pálos Gábor, BFR FU16 vezetőedző


LU14 – 10. forduló
Moyra-Budaörs Handball LU14 II. – Budakalász FKC 21–27 (14–14)
Moyra-Budaörs Handball LU14 I. – Ferencvárosi TC I. 25–20 (15–10)
Moyra-Budaörs Handball LU14 II. – Szigetszentmiklós NKSE A 27–27 (14–12)
Moyra-Budaörs Handball LU14 I. – Győri ETO KC I. 24–32 (11–15)
„Vasárnap Budaörsön hazai környezetben került megrendezésre az U14-es lányok fordulója. Az MBH II-es csapat az első meccsét a Budakalász ellen játszotta. A mérkőzést nagy lendülettel kezdtük, támadásban megvoltak a helyzeteink és gólra is tudtuk váltani azokat. A védekezésünk is jól működött az első félidőben. A második játékrész elég hullámzóan alakult. A második mérkőzésünkön a Szigetszentmiklós csapatával mértük össze tudásunkat. A lányok az utolsó percig kiélezett, jó tempójú meccset produkáltak, megérdemelték volna a győzelmet is. Így sem panaszkodhatok, hiszen az előző összecsapásokhoz képest előre tudtak lépni. Az MBH I-es csapata is két nagyon erős csapattal mérkőzött meg. A Ferencváros ellen minden jól működött egészen a hajráig, sajnos ott egymás után többször is belehibáztunk. Aminek örülök, hogy hamar tudtunk javítani és visszaállítani az ötgólos különbséget. A Győr egészen más iramot diktált, amit a lányok a játék nagy részében felvettek és tartani is tudtak. A végjátékban több ki nem kényszerített hibát vétettünk, aminek köszönhetően kialakult a végeredmény.” Nagy Zsuzsánna, MBH LU14 vezetőedző


FU14 – 10. forduló
Ferencvárosi TC I. – Moyra-Budaörs Handball FU14 17–28 (7–18)
BP.Kézi – Moyra-Budaörs Handball FU14 21–27 (10–16)
„Hétvégén a Népligetben léptünk pályára. A Fradi ellen repülőrajttal kezdtünk, az ellenfél edzője már a második percben időt kért. A bravúros kapusteljesítménynek, a jó védekezésünknek köszönhetően a félidőre már magabiztos előnyünk volt. A második játékrészt egy új védekezési forma gyakorlására használtuk. A PLER ellen tovább folytatták a fiúk, szintén magabiztos győzelemmel hagyhattuk el a pályát. Gratulálok nekik!”Teimel-Mikó Gréta, MBH FU14 vezetőedző

(Főfotó: Bodnár Lajos)